Aktuális

Immár Keleti Ágnes a legidősebb nyári olimpiai bajnok

Bors

Létrehozva: 2018.02.26.

<p>A tornásznő egy másik legenda, a bahamai Sir Durward Knowlest helyére lépett a finn síelőnővel, Lydia Widemannal.</p>

Életének 101. évében elhunyt a bahamai Sir Durward Knowles, aki közel két éven keresztül volt a legidősebb élő olimpiai bajnok.

Halálával a nyári játékokon bajnokok között jelenleg a 97 esztendős Keleti Ágnes a legidősebb.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz oldal hétfői tájékoztatása szerint az olimpiai és világbajnok vitorlázó a múlt hét elején került kórházba, és szombaton veseelégtelenségben hunyt el - adta hírül az MTI.
Knowles 1917. november 2-án született Nassauban. Nyolc olimpián vett részt, legutóbb 1988-ban Szöulban, amikor a megnyitón ő vitte a bahamai zászlót.

Első olimpiáján, 1948-ban, Londonban még brit színekben indult, azonban nyolc évvel később, Melbourne-ben már a bahamai csapat tagjaként lett bronzérmes Csillaghajóban. Szülőhazája első olimpiai érmét szerezte Sloan Farrington társaként.

Tokióban - már Cecil Cooke-kal - ugyancsak abban a hajóosztályban olimpiai aranyérmes lett. Knowles előtt Tarics Sándor volt a legidősebb élő olimpiai bajnok, a magyar vízilabdázó 102 évesen, 2016 májusában hunyt el.

Jelenleg a 97 éves Lydia Wideman a legidősebb olimpiai bajnok, a finn síelőnő közel nyolc hónappal született korábban, mint az ötszörös aranyérmes tornász Keleti Ágnes.
A legidősebb élő olimpiai érmes a 98 éves svéd atléta, Folke Alnevik, a legidősebb élő olimpikon pedig a 103 éves amerikai kajakos, John Lysak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek