Aktuális

Nyulát küldte maga helyett koldulni a nő

R. K.

Létrehozva: 2018.02.03.

Felháborító jelenetek játszódtak le a főváros egyik legforgalmasabb csomópontjának a főterén. Egy olvasónk az alábbi fotót juttatta el a szerkesztőségünkbe, amelyen az látszik, hogy egy nyuszi segítségével próbálnak meg pénzt szerezni. A kisállatot egy kartondoboz tetejére rakták, némi víz és eleség, valamint egy pénzgyűjtő tál társaságában. Az ismeretlen úgy jutott pénzhez, hogy a járókelők az állat simogatásáért fizettek, amit érhetően nem jól tűrt. Mindez sok nyuszibarátot felháborított. Főként azért is, mivel az esti órákban igencsak lehűlt a levegő, a nullához közeli hőmérséklet pedig egyáltalán nem kedvez a nyulaknak.

– Élőlényekkel koldulni rettentően visszataszító. Nem kérdés: az állatok egyértelműen csak eszközt jelentenek a kéregetők számára – mondta a Borsnak a Nyúlmentő Alapítvány kuratóriumi tagja, Mód Péter, aki tudott a nyúllal kéregető ismeretlenről.

– Egy hölgy koldult a nyuszival, akit néhány arra járó nyúlbarát egyből kérdőre vont. Mindez azon túl, hogy nem etikus, a nyuszi számára is komoly stresszt jelent. Főként azért, mert a kisállatot sok idegen simogatja, ráadásul egy idegen környezetben is van – magyarázza.

A kéregető azzal védekezett, hogy az anyagi helyzete miatt folyamodott ehhez a módszerhez. A nyúlbarátok azonban mindebben kételkednek, azóta pedig lapunk hiába kereste a helyszínen a kéregetőt, nem találtuk meg a szokott helyén.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek