<p>Fiókakora óta nevelte Sherlockot, a dolmányos varjút Laczkó Orsolya. Ősz elején szabadon engedte, ám a madár négy hónap után visszatért hozzá.</p> <p></p>
Szívhez szóló történetet osztott meg a budapesti Laczkó Orsolya. – Akik ismernek, tudják, hogy két dolmink, azaz dolmányos varjúnk van, Dóri és Sherlock. Dóri tartósan sérült madár, Sherlockot pedig fiókakora óta én dédelgetem, nevelem.
Ugyanúgy lehet szeretgetni, mint más kis állatot: hozzábújni, simogatni. Sherlock nagyon jól viszonyul az emberhez, felül a vállamra, kiköti a cipőmet is. Igazi pajtás volt ő nekem mindig – mosolyog Orsolya.
A fiatal hölgy a madaraival óvodai bemutatókra jár, mert szerinte a gyerekeknek szükségük van arra, hogy jobban megismerjék a körülöttük lévő természetet. Így bizalmas viszonyt tudott kiépíteni a madarakkal, jól ismeri őket.
Ősz elején látta Sherlockon, hogy elvágyódik, menni akar a szabadba. Így Orsolya úgy döntött, nyitva hagyja a röpde ajtaját számára, elengedte. A varjú el is repült.
– Bíztam benne, hogy ügyes, életrevaló, mégis féltettem az emberektől. Hónapokig figyeltem a varjakat, hátha megpillantom. Már kezdtem beletörődni, hogy nem látom többé, amikor szombaton károgást hallottam.
Mindig kimentem megnézni, hátha Sherlock az, és hihetetlen, most ő volt. Fenn ült a diófánk tetején. Kiabáltam, a nevén szólítottam, és tárogatta a szárnyát. Átrepült a drótra, én pedig ennivalót dobtam neki.
Lerepült, odajött és elvette a kezemből a falatot. Felült a cipőmre, bogarászta, majd a vállamra ugrott. Én pedig végre, négy hosszú, aggodalommal teli hónap után ismét hozzábújhattam – meséli Orsolya.
Hozzáteszi, hogy nem tudja pontosan, miért tért vissza hozzájuk a madár, de ma is ott van. Rendkívül intelligens, ugyanis a dolmányos varjú egy ötéves gyermek szellemi szintjén áll. Orsolyáék hálásak neki a szeretetért, ragaszkodásért, hogy vad madárként is visszatért hozzájuk.
