Aktuális

Teréz körúti robbantás: P. László mellett tanúskodott testvére

Bors

Létrehozva: 2018.03.05.

Folytatódott a Teréz körúti robbantó pere, melyen László testvére, Dorottya és apja, László is megszólalt.

Forrás: Bors

Ismét mosolyogva ballagott be a tárgyalóba P. László Gergely, akit a Teréz körúti robbanrással gyanúsítanak.

A tárgyalássorozat mai napján László testvére, Dorottya is megjelent, hogy testvére mellett tanúskodjon. A fiatal lány nemcsak testvére rejtélyes gyermekkoráról beszélt, köztük az Uruguayban töltött évekről, de arról is, hogy mit gondol a robbantás körülményeiről, és arról, miért nem követhette el bátyja a merényletet. A lány, édesapjához hasonlóan teljes mellszélességgel László mellett áll, mindketten határozottan úgy vélik: kizárt, hogy ő követte volna el a merényletet. A per többször is feszült hangulatban zajlott, Dorottya döbbször is remegő hangon beszélt.

Mint arról anno beszámoltunk, 2016 szeptember 24-én egy, akkor ismeretlen tettes robbanóanyagot tett egy Teréz körúti üzlethely bejárata elé. A detonációban két rendőr sérült meg, V. László súlyosan, míg A. Szabina életveszélyesen. P. Lászlót pár héttel később fogták el, azóta előzetes letartóztatásban van.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek