Aktuális

Elképesztő trükkel szökött meg a rendőrség udvaráról a bátonyterenyei férfi

Bors

Létrehozva: 2018.04.06.

Akciófilmbe illő jelenetek játszódtak le az egyik Nógrád megyei rendőrkapitányságon másfél hete. A házi őrizetben lévő gyanúsítottat kihallgatásra vitték, de a kerítésen átugorva sikerült meglógnia a zsaruk elől.

A férfit lopás miatt még 2016. szeptemberében a Salgótarjáni Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A bíróság a kényszerintézkedést a vádemelés után is fenntartotta, azonban később megszüntette, és 2018. január 11-én a férfi házi őrizetbe került.

Az ügyészség közleményéből kiderül: a házi őrizetben lévő gyanúsítottat 2018. március 28-án gyanúsítotti kihallgatásra előállították a rendőrkapitányságra, mivel gyanú merült fel arra, hogy a vádemelés óta újabb vagyon elleni bűncselekményt követett el.

A kihallgatás után a férfit - kérésére - a rendőrség udvarára kísérték, hogy dohányozni tudjon, onnan azonban a kerítésen átugorva megszökött. Azonnal elfogató parancsot rendeltek el, és még aznap este egy gépkocsi utasaként el isfogták és őrizetbe vették.

A szökés, elrejtőzés veszélye miatt végül ismét előzetesbe került a bátonyterenyei férfi.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek