Aktuális

Végzetes hiba volt - mondta a bíróságon Tibor, aki 35 késszúrással kivégezte barátnőjét

G. J.

Létrehozva: 2018.05.03.

Forrás: Zsolnai Péter

Csütörtökön kezdődött a Zalaegerszegi Törvényszéken N. Tibor büntetőpere. A férfi tavaly szeptemberben egy veszekedés után leütötte, majd egy késsel halálra szurkálta barátnőjét.

Kapcsolatuk viharos volt Mónikával, sokat veszekedtek, többször szakítottak. Azonban nem tudtak egymástól elszakadni. Aznap azon vesztek össze, hogy a férfi miért engedi négy gyereke anyjának, hogy hozzáférjen a bankszámlájához.

N. Tibor az utcán megrángatta Mónikát, majd egy ablakvédő ráccsal leütötte az asszonyt. Fogott egy nagykést, azzal testszerte megszúrta, mivel az asszony még ekkor is életben volt, elvágta a torkát.

Az akkor 39 éves férfi utána öngyilkos akart lenni, de nem talált olyan éles kést, amivel felvághatta volna az ereit. A rendőrök perceken belül elkapták.

N. Tibor azt mondta a bíróságon, hogy már tudja: végzetes hiba volt, de teljesen elborult mindent, aztán csak történtek egymás után az események. Azt mondta az asszony zsarnokoskodott vele, féltékeny volt mindenkire, volt, hogy bezárta őt a lakásba. A nőnek pszichés gondjai is voltak, már nem bírta tovább.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek