Aktuális

Háromból egy magyar már meztelenül is szelfizett

Bors

Létrehozva: 2018.06.07.

A Szallas.hu legfrissebb felméréséből érdekes dolgok derülnek ki honfitársainkról.

Ötből négyen dokumentálják a nyaralás pillanatait közösségi média csatornáikon, kétharmaduk már az üdülés alatt posztol, derül ki a szallas.hu friss felméréséből.

– A megosztások mögött különböző indítékok állnak, de a nagy többség egyfajta naplóként tekint saját közösségi média profiljára, amit jól esik időről időre átböngészni – árulta el Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. A kutatás szerint a válaszadók alig 10 százalékát motiválja mások reakciója.

– Érdekes azonban, hogy a felmérés egy későbbi kérdésénél viszont a kitöltők háromnegyede vallotta be, hogy megnézi, kik látták a videóját, vagy hány lájkot és hozzászólást kapott a feltöltött képre – avatott be a részletekbe a marketing szakember. A leggyakrabban a panorámáról (31%), illetve a családról, gyerekekről (28%) osztanak meg képeket a nyaralók az üdülés alatt, majd a szelfik (7%), azaz az „önfotók” következnek. A legirritálóbbnak az ételekről, italokról készített képeket tartjuk, ezt követik a szelfik, a zavaró tartalmak toplistáját pedig a buliról megörökített pillanatok és a strandolós, napozós fotók zárják.

A szelfi áldás az élményturizmusnak?

A Szallas.hu felmérése alapján 3 nyaralóból kettő szokott szelfizni. Közülük a legtöbben valamilyen nevezetesség előtt pózolnak. A válaszadók több mint harmada szelfizett már az egri várnál, ötödük a Festetics-kastélynál és ugyanennyien a Miskolctapolca Barlangfürdőnél is.

– Ezek a turisztikai attrakciók nemcsak a szelfizők körében népszerűek, a nyári foglalási adataink szerint mindegyik helyszín a top 10 leggyakrabban letöltött kedvezménykuponunk között van, melyeket a belföldi szállásfoglalások mellé adunk – árulta el a Szallas.hu marketing menedzsere. – Bár a szelfik szükségességét sokan vitatják, és a kutatásunk szerint irritálónak találják, az élményturizmusnak kedveznek a zarándokló kedvű fotózkodók, akik egy jó képért bármire hajlandóak.

A kultikus helyeket követik a gasztronómiai ihletésű képek, majd az extrém helyszínen megörökített szelfik zárják a dobogósok sorát. Olykor a szelfin társaságban szerepelünk. A legtöbben a hírességek közül Sebestyén Balázzsal pózolnának közös képen, a férfiak körében pedig Kiss Ramóna örvend a legnagyobb népszerűségnek.

Minden második szelfiző átlagosan 1-5 képet lő ahhoz, hogy legyen közöttük olyan, amit meg tud osztani, negyedük már 6-12 verziót készít, és tízből egy akár 20 képnél is többet rögzít, csak hogy meglegyen a tökéletes fotó. A válaszadók kétharmada nem foglalkozik mások véleményével, és egyáltalán nem tartja cikinek a szelfizést nyilvános helyen. A férfiak egyébként e tekintetben bevállalósabbak, a nők körében többen vannak azok, akik kínosnak érzik mások előtt elkészíteni az önportrét, ezért inkább megvárják, hogy elvonuljanak az illetéktelenek. A férfiak több mint fele (54%) inkább vicces szelfit lő, míg a nők többsége (56%) a tökéletességét szeretné megmutatni. Azért a magamutogatásnak is van határa: csupán a válaszadók harmada készített már meztelen szelfit.

Bár a szelfizők zöme nem került még extrém vagy kínos helyzetbe képkészítés közben, előfordulnak kirívó esetek.

– Nagyjából minden 200. szelfi során történik valamilyen baleset. Többségében a telefon esik le, de volt, aki arról számolt be, kis híján elütötte egy autó – mondta a marketing menedzser. Valaki pedig szelfibottal kamerázott snowboardozás közben, és egy esés alkalmával a szelfibot sértette meg.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek