Aktuális

Két év alatt 12-en haltak meg ettől a fogyasztási módszertől

Bors

Létrehozva: 2018.06.08.

A Health magazin cikke szerint az elmúlt két évben már 12 amerikai halt bele egy fogyasztási módszerbe, amely során egy lufit juttatnak az ember gyomrába, amelyet aztán megfelelő méretűre felfújva elérik, hogy a páciens gyomrában egyre kevesebb hely legyen, és így kevés ételtől is telítettség érzése támad.

A Food and Drug Administration (FDA) nyílt levele szerint az egyik módszer páciensei közül többen is életüket vesztették a beavatkozás utáni hónapban, és bár a szervezet korábbi bejelentése még nem jelezte egyértelműen, hogy a fogyasztási módszer miatt haltak meg, a gyanú minden esetben felmerült. A tavaly augusztusi riport után ezen a héten is kiadott egy közleményt az FDA, amely újabb öt esetről számolt be, ezek közül több a gyomor falának a gyulladása miatt következett be, vagyis szoros összefüggésbe hozható a beavatkozással.

"Bár ezek az eszközök még mindig megfelelő kezelési lehetőséget biztosítanak az elhízás ellen küzdő betegek számára, ám mindig meg kell beszélni az orvossal, hogy melyik kezelés a legjobb a számukra" - mondta William Maisel, az FDA Eszközértékelési Hivatal Igazgatója.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek