Aktuális

Újszülött fia adott erőt a győztes sírásónak

Hu-Zo

Létrehozva: 2018.09.10.

<p>Bő két óra helyett 52 perc is elég volt Tamáséknak arra, hogy az ország legjobb sírásói legyenek. A székesfehérvári páros már nemzetközi versenyre készül.</p>

Tizenkét csapat, huszonnégy elszánt szakmabeli ragadott ásót és lapátot Dunaújvárosban, Magyarország harmadik sírásóversenyén. A temetkezési vállalkozók két órát kaptak, hogy egy nyolcvan centiméter széles, két méter hosszú és százhatvan centi mély gödröt kiássanak, aztán tizenöt percet a hantolásra.

A csapatok közül a legügyesebbnek, leggyorsabbnak a Székesfehérvárt képviselő Mizda Jenő és Herzog Tamás bizonyult, 52 perc alatt végeztek.

– Akinek nincs elhivatottsága ehhez a munkához, az nem is tudja elvégezni. A kegyeleti szolgáltatást nem kötik végzettséghez, gyan van OKJ-s képzési lehetőség, de ebben a munkában alapvető követelmény az empátia – mondja a Borsnak elhivatottságáról a 33 éves Mizda Jenő.

A versenyre különösebben nem kellett felkészülniük, mint mondja, hozzá vannak szokva a munkához, ráadásul nálunk balesetvédelmi előírás is az omlás elkerülése érdekében a zsaluzás – ami a verseny egyik előírása –, úgyhogy ez sem okozott gondot.

A legfontosabb persze a gyorsaság és a pontosság. A kiásott gödörbe leeresztenek egy koporsót szimbolizáló kalodát, aminek akadálymentesen kell érkeznie, ezután a gödröt betemetik és végül formázzák a sírhantot. – Nagyon fontos, hogy ennek teljesen be kellett fednie a sírt – emelik ki a győztes sírásók. – A sírgödröket mindig ketten mélyítik, az egyik ássa, a másik lapátol. Egyikünk az ásóval fellazítja a talajt, majd helyet cserélünk és a másik kilapátolja a földet. Egyszerre csak egy valaki tartózkodhat a sírgödörben, ha omlás lenne, a másik ki tudja húzni – veszi át a szót a szabályokkal a 43 éves Herzog Tamás. Komoly bajuk nem eshet, ugyanis egy 160 centis gödörnél a sisak viselése kötelező, és egy kötélből készült, úgynevezett beülőre is szükség van, amivel ki lehet húzni a lent maradtat.

Érdekesség, hogy Jenőnek épp mostanában született a kisfia, ami plusz erőt adott számára a győzelemhez. Tamással máris nemzetközi földek felé veszik útjukat, ők képviselhetik Magyarországot a Visegrádi 4-ek nemzetközi sírásó versenyén is. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek