Aktuális

Vajon vagy zsíron sütve finom a rántotta

Bors

Létrehozva: 2018.11.17.

Ki mondta, hogy a tojásos reggeli unalmas? Egy kis kreativitással sokféle variációt készíthetünk belőle, akár a hét minden napján!

Forrás: Thinkstock

Ki mondta, hogy a tojásos reggeli unalmas? Egy kis kreativitással sokféle variációt készíthetünk belőle, akár a hét minden napján!

Tejfölös alappal isteni!

Schobert Norbi nem aprózza el az élvezeteket, a sima tükörtojást tejföllel bolondítja meg. 


– Az én reggelim egyfajta tojásos szendvics. Egy serpenyőbe öntök 300 milliliter 20 százalékos tejfölt, amit sóval, borssal ízesítek. Ha felforrt, óvatosan beleütök 4 tojást, úgy, hogy a sárgájuk ne sérüljön meg, és kis lángon körülbelül 3 percig főzöm, majd mehet rá a fedő, és újabb 3 perc főzés. Amíg ez készül, addig az Update szénhidrátcsökkentett kenyérből 4 darabot megpirítok. Ha készen vannak a tojások, akkor mehet a kenyérre a szafttal együtt. Paprikát, paradicsomot, is ehetünk hozzá, hogy még laktatóbb legyen. A rántottát pedig olaj helyett vajon, vagy zsíron készítsük el! – mondta Norbi.

Kosárkákban ínycsiklandó 

A csinos gasztroműsor-vezetőnek, Marton Adriennek mindig van valami a tarsolyában, amelytől sokkal szebb lesz a tányérunk, mert ételstylistként is tevékenykedik.

– A tojásrántottát kicsit új köntösbe teszem, és készítek egy úgynevezett frittata muffint. A muffin sütőformát kibélelem sonkaszeletekkel, majd a tojásrántotta-alapba teszek még borsót vagy gombát, de hagymával is feldobhatjuk, vagy igazából bármivel, amivel szeretnénk. Ezt a keveréket beleöntöm a „sonkamuffin” tartóba és mehet is az előmelegített sütőbe. 175 fokon körülbelül negyed­óra alatt elkészül.

Zabtól lesz laktatóbb a tojásos reggeli

Olvasónk, Szőlősi Vivien a diétájába is beépíti a tojást, de egy kicsit turbóz rajta, és a mennyiségekre is nagyon figyel.


– Vagy tojásrántottát, vagy tükörtojást készítek reggelire. Előbbinél a két darab felvert tojásba teszek 20 gramm zabpelyhet, sózom, borsozom, aztán megsütöm. Általában uborkával és paradicsommal eszem, néha Update-kenyér is kerül mellé, de inkább a zöldségeket választom. Tükörtojásnál bacont, vagy szalonnát pirítok alá, így sokkal finomabb lesz. A mennyiségekre mindig figyelek, hogy ne hízzak vissza 106 kilóra. Anyukámtól kaptam meg Norbi könyvét, innen merítettem az ötleteket, így sikerült fogynom 20 kilót három hónap alatt. Sajnos később visszahíztam, de újra belevágtam. Most vagyok 77 kiló, de még szeretnék fogyni, ebben pedig segítenek Norbi szabályai – mondta Vivien.

Gyöngyözôen forró vízben kell készíteni

Folyjon egy kicsit a belseje, vagy morzsolódjon a keménységtől? Mindenki másképp szereti a főtt tojást, de nehéz úgy elkészíteni, hogy az pont tökéletes legyen. A leggyakoribb hiba is kiderült: nem kell az erőteljes forrás. Fördős Zé, a Street Kitchen gasztrooldal atyja elárulta a titkot. 

– A hat darab szoba- hőmérsékletű L-es tojást gyöngyö­zően forró vízbe teszem. 
Az első kettőt 3 perc múlva vettem ki, a következőket 6 és fél perc után, az utolsók pedig összesen 10 percig főttek. Mindegyiket hideg folyó vízzel hűtöttem le, amint kiszedtem a vízből. A hárompercesek lágytojások lettek folyó sárgával, és éppen, hogy szilárd, itt-ott lágy fehérjével. A hat és fél percig készült darabok az én személyes kedvenceim. Ezeket óvatosan kell megpucolni, mert bár szilárdnak tűnnek, de a belsejük krémesen folyós. Azok, amelyeket a legkésőbb szedtem ki a vízből, gyönyörű, kívül-belül kemény főtt tojások lettek. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek