Aktuális

A világ legmenőbb édesapja bravúros trükkel oldotta meg, hogy dolgozó lányával tölthesse az ünnepeket

Bors

Létrehozva: 2018.12.27.

Forrás: Facebook

Pierce Vaughan utaskísérőként dolgozik az egyik amerikai légitársaságnál, és nem kapott kimenőt az ünnepekre. Édesapja, Hal Vaughan ebbe azonban nem volt hajlandó belenyugodni, ezért úgy döntött, hogy ha gyermeke nem mehet haza karácsonykor, akkor ő megy el a lányához. Meg is vette az összes járatra a repülőjegyeket, ahova a fiatal nő volt beosztva, így két napon át végig együtt lehettek.

Posted by Mike Levy on Monday, December 24, 2018

A Floridából Detroitba tartó járaton, az egyik utasnak, Mike Levynek teljesen elszorult a szíve a történet hallatán, és egy Facebook bejegyzésben osztotta meg ismerőseivel, mennyire boldog, hogy megismerhette Vaughanékat, és hogy láthat még ilyen szerető és összetartó családot.

Posted by Mike Levy on Monday, December 24, 2018

A posztot azóta több ezren látták, és eljutott a lágitársasághoz is, amely visszatéritette az apa jegyeinek árát mondván: alkalmazottjaik családtagjai - limitáltan - ingyenesen igénybe vehetik szolgáltatásaikat. Úgy gondolták, hogy ez az eset maximálisan indokolja az ingyenes utazást, és ezzel kívántak boldog karácsonyt a családnak.

(via Metro

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek