Aktuális

Erdei Zsolt: Megpróbáltam a balhétól megóvni a családomat

Bors

Létrehozva: 2018.12.13.

Erdei Zsolt mesélt arról, miként éli meg ezt az időszakot, és hogyan hat a botrány családjára.

Forrás: Bors

Mint azt már megírtuk, október elején hattagú vizsgálóbizottságot állított fel a MÖSZ, a kifizetéseket leállították, Erdei Zsolt elnök aláírási jogát megvonták, mivel a szervezet néhány hónap alatt mintegy 348 millió forintos hiányt halmozott fel.

Madár november 8-án este benyújtotta a Fővárosi Főügyészséghez azokat a dokumentumokat (számla, kimutatás, szerződés stb.), amelyektől azt reméli, tisztázzák a vádak alól. 

– Időbe telt, mire összeszedtük ezeket. Szeretnénk, ha kivizsgálnák az ügyet, és bebizonyosodna, nem követtünk el semmi törvénytelenséget – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Erdei.

Madár most a Best magazinnak mesélt arról, miként éli meg ezt az időszakot, és hogyan hat a botrány családjára.

 Megpróbáltam a balhétól megóvni a családomat, például soha nem mondtam el, aktuálisan milyen támadások értek, de az arcomra volt írva, hogy nem minden fenékig tejfel – idézte a Blikk a Best magazintól Madár szavait.

– Láttam rajta, hogy feszült és gondjai vannak. Aggódva mondtam neki, hogy féltem, és nem akarom, hogy belebetegedjen az egészbe. Próbáltam nyugtatni, hogy minden megoldódik majd, és a családjára mindig számíthat – tette hozzá az ökölvívó felesége, Réka.

Csötönyi Sándor, a magyar szövetség tiszteletbeli elnöke szerint Erdei legnagyobb hibája az volt, hogy vakon megbízott az embereiben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek