Aktuális

Szemben a trendekkel: Négy gyermekkel is igazán gyönyörű az életünk

B. Bredák Alexandra

Létrehozva: 2019.01.30.

A huszonévesek többségében fel sem merül a gyermekvállalás gondolata, a zuglói Kovács házaspár igazi kakukktojásnak számít: a 29 éves Dorina már négy szép gyerkőccel ajándékozta meg a férjét.

Sokat változott a világ, ma leginkább az a jellemző, hogy a nők harmincon túl szülik meg az első babájukat és több gyermeket nem is vállalnak. A Kovács család szembemegy a trenddel. A 29 éves Dorina két hónappal ezelőtt adott életet Péterrel közös, negyedik gyermeküknek. A Bors munkatársa együtt töltött a családdal egy napot, hogy megmutassuk, milyen az élet négy kicsi gyerekkel.

Imádják a nagyobbak a legkisebb testvérüket

Reggel fél kilencre volt megbeszélve a találkozó a család otthonában. Péter rögtön azzal kezdte, a hétfő a legsűrűbb reggel. Ezt mégsem lehet érezni, kapkodásnak nyoma sincs. Dorina mindent rutinszerűen kezel, köszönhetően jól nevelt gyermekeinek és férjének, aki még a legkisebb, két hónapos Kolos tisztába tételénél is gondoskodott róla, hogy Dorina kezéből azonnal kikapja a jól megpakolt pelust. Amíg anya és apa a kicsit intézik, addig az ötéves Kincső, a hároméves Kornél és a hamarosan kétéves Katinka egy kupacba tornyosulnak a pelenkázó mellett, a direkt számukra kialakított emelvényen.

– Mindig segítenek nekem mindenben. Már korán reggel a pelenkázásban is. Imádják a kistesójukat – meséli Dorina.

Apa viszi oviba a gyerekeket

Amint Kolos elkészült, Péter összeszedi a két legnagyobb gyerkőcöt és elindul velük az autóval alig tíz percre lévő óvodába. Az út során a gyerekek mindvégig remekül viselkednek, Péter pedig közben agyondicséri az intézményt.

– Nagyon jó ez az ovi. Rengeteget foglalkoznak a gyerekekkel. Van hittan, kézműves foglalkozás, sokat tartózkodnak a szabadban – meséli a mérnökként dolgozó édesapa. Péter kap még a gyerekektől egy nagy ölelést és egy hatalmas puszit, majd előbb még irány haza, majd jöhet a munka, ma épp egy tárgyalásra kell sietnie.

Fontos az édesanya személyes szabadideje

– Rengeteget segít Peti. Múltkor azt mondta, vigyáz mind a négy gyerekre, addig én menjek el és igyak meg egyedül egy kávét. Nagyon odafigyel, hogy jusson magamra is idő – mondja Dorina, miközben kezdi a napi rutint. – Ilyenkor mosok, rendbe teszem a lakást. Hétfőn nem szoktam főzni, mert a hétvégéről marad még étel, de a hét többi napján főzök is. A másfél éves Katinka mindenben segít. Kiteregetjük együtt a ruhákat, a kedvence a porszívózás és a felmosás. Játszunk együtt, aztán a délutáni csendes pihenő után az időjárás függvénye, hogy elmegyünk-e sétálni, vagy játszóházba megyünk. Bevásárolni is én szoktam többnyire – magyarázza Dorina.

Mivel hétfői látogatásunk során szakadt a hó, így a játszóház felé vezetett az útjuk, ahová mi már nem kísértük el őket. Hagytuk, hogy újságíró és fotós nélkül élvezzék ki az együtt töltött időt. Dorina egyébként mindemellett dolgozni is szokott, amikor a kicsik alszanak. Értékbecsléssel foglalatoskodik olyankor. És hogy belefér-e a családi idillbe még egy csöppség?

– Alapvetően nem tervezzük, de ha az égiek úgy szeretnék, mi örömmel állunk elébe – vágták rá mindketten.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek