Aktuális

Húsvét előtti nagybevásárlás: A zöldség drágult, a tojás viszont nem

Bors

Létrehozva: 2019.04.18.

Forrás: Csányi Kriszta

Már tegnap sorban álltak a vásárlók a húspultok előtt, hogy beszerezzék a kolbászt és a sonkát a húsvéti asztalra.

A hús ára maradt 

Szerencsére az áruk nem változott: most is 2500–3000 forint között mozog.

A meg­kérdezett eladók az eddigi tapasztalatok alapján azt mondták, hogy a vásárlók zömét nem igazán érdekli, hogy a sonka a disznó mely részét takarja, inkább az árak dominálnak döntéskor. 

Ma még költekezhetünk

Ma a megszokott rend szerint vásárolhatunk, nagypénteken viszont zárva lesznek a boltok. Szombaton a szombati munkanap szerint tartanak nyitva az üzletek, de számolnunk kell a megnövekedett forgalommal és a sorban állással.

Vasárnap és húsvéthétfőn zárva minden, de keddtől már újra várják a vásárlókat. Az ünnepnapok alatt egyes kisboltok nyitva lehetnek délelőtt, így nem kell aggódni, ha a kalácshoz elfelejtettünk élesztőt venni. 

Vidéken olcsóbb a paradicsom

Az eladók és a vevők is megjósolták, hogy a zöldségeknél bizony áremelkedés lesz az utolsó pillanatban.

A reteknél például szembetűnő a változás, már sehol nem kapunk egy csomót 100 forint alatt. Sőt nem ritka a 150–200 forint körüli ár, pedig egy héttel ezelőtt, amikor a Bors feltérképezte a piaci kínálatokat, még 90 forintért is találtunk. A paradicsomért is többet kérnek a fővárosi piacokon, körülbelül 100 forinttal, így 700–1500 forint kilónkénti összeggel kell számolnunk. A nagyobb üzletláncokban és a vidéki piacokon ennél kedvezőbb a helyzet: a kilós fürtös paradicsom 500–1000 forint kilónként. 

A paprikánál is hasonló a helyzet: pár száz forinttal drágult, így most a piacokon 1200–1500 forintért tudjuk beszerezni. A boltokban sem jobbak a lehetőségek, egy kiló tv-paprika 1000–1600 forint. Felejtsük el, hogy 200 forint alatt találunk most a piacon egy csomó újhagymát, ugyanis átlagosan 220 forintot kóstál.

Nagy a kínálat

Egy hónappal ezelőtt a kofák azzal riogatták a népet, hogy a tojást irreálisan drágán fogjuk tudni beszerezni húsvét elôtt a megnövekedett kereslet miatt.

Szerencsére az ünnep előtti napokban sem volt érezhető az áremelkedés, és a kínálat is hatalmas, így annak is jutni fog, aki az utolsó pillanatban járja körbe az üzleteket és a bódékat. A piacokon még mindig 35–60 forint között mozog darabja, fajtától függően. Egy M-es méretű körülbelül 40 forintba kerül, de nem ritka az ez alatti összeg sem. A szabad tartásúért még mindig 55–60, míg a mély almosért körülbelül 35–40 forintot is elkérhetnek. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek