Aktuális

Két hétre elveszik tőlünk a Keletit: ez történik a pályaudvarral

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.05.11.

Hétfőtől két hétre lezárják a legforgalmasabb hazai pályaudvart. Olyan karbantartásokat végeznek, amiket másként nem lehetne kivitelezni.

100 szakember dolgozik

Több mint száz szakember és számos munkagép fog szorgoskodni a budapesti Keleti pályaudvar felújításán. Hétfőtől május 26-ig nem lehet bemenni az épületbe sem, a naponta 420 ideérkező vonatot a Déli és a Nyugati pályaudvarra, valamint más, nagyobb állomásokra terelik.

A Keleti lezárása hat fővonalat és az ezekre csatlakozó számos mellékvonalat érint, de a szakemberek szerint ez nem okoz gondot a közlekedésben, az állomások be tudják fogadni a szerelvényeket. Sűrűbben fog közlekedni a 4-es metró, hogy Kelenföld vasútállomás könnyebben elérhető legyen. Emellett a Kőbánya-Felső és a Blaha Lujza tér között közlekedő 37-es és 37A villamost is sűrítik.

A síneken át a padokig

Lesz min dolgozniuk a szakembereknek, a Keleti ugyanis szinte teljes felújítást kap: a csarnok egész területét aszfaltozzák újra, lebontják a használaton kívüli büfépavilonokat, kicserélik a padokat, szemeteseket, az utastájékoztató táblákat is hatalmas, modern LED-rendszerre cserélik.

Energiatakarékos lámpákat szerelnek fel a mostaniak helyett, és virágosítják a főbejáratot. Átvizsgálják a felsővezetékeket, biztosítóberendezéseket is, de a megkopott falak is új külsőt kapnak.

Mindent saját forrásból

A MÁV szerint a kéthetes felújítás 160 ezer jegyes és 11 ezer bérletes utast érint, de nem lesz gond egyik kiváltásával sem: a fogadó pályaudvarokon több helyen lehet majd mindkettőt venni. A 2,1 milliárd forintos karbantartást a MÁV saját forrásból állja. Mindezt azért, hogy a Keletiben csökkenjen az üzemzavarok, meghibásodások száma, megelőzzék a sebességkorlátozások bevezetését, pontosabban közlekedjenek a vonatok – közölte Loppert Dániel kommunikációs igazgató.

Változnak a menetrendek

Többek között a Budapest–Győr–Hegyeshalom, Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs, Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely, Budapest–Dabas–Lajosmizse, Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza, Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony, Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia, Tapolca–Székesfehérvár–Budapest, Budapest–Vác–Szob vonalakat érinti a változás. A lezárással kapcsolatos információk a www.mav.hu/keleti oldalon elérhetők; valamint minden érintett járatra április közepe óta rá lehet keresni az Elvira, továbbá az Android és iOS platformon működő Vonatinfó alkalmazás menetrendkeresőjében is.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek