A kannibalizmus tabunak számít napjainkban, de már az ősemberek körében is elterjedt volt. Később a háborúk éhínsége kényszerítette rá az embereket. Néhány törzs még ma is eszik emberhúst.
Rituálékhoz kötődött az emberhúsevés
A kannibalizmus már az Észak-Európát lakó Neander-völgyi ősemberek körében is elterjedt volt. A tudósok szerint az emberfogyasztás elsősorban rituálékhoz kötődött, de ha megszorultak, társaikat is elfogyasztották. Pedig mindez egyáltalán nem érte meg. Állítólag egy kiló vaddisznóhús négyszer annyi kalóriát tartalmaz, ráadásul az emberhús rendkívül veszélyes baktériumokkal van tele. Az úgynevezett kurubetegség egy Pápua Új-Guinea-i törzstől, a forétól származtatható, akik nevető halálnak hívják a kórt. Az érintettek agya súlyosan károsodni kezd. Remegőgörcsöt kapnak, és kényszeresen nevetni kezdenek, majd rövid időn belül meghalnak. Kis adalék: állítólag az emberhúst leginkább egy fiatal malac húsához lehet hasonlítani.
Háborúban rákényszerültek
Az emberiség történetében több olyan kegyetlen és véres háború dúlt, amely során szinte alig akadt élelem. Ennek legékesebb példája a leningrádi csata, amikor a németek ostrom alá vették a szovjetek és Sztálin legfontosabb városát. 441 napig zajlottak a harcok a zord tél idején. Az éhezők a lovak mellett az embereket is feldarabolták. A szovjet katonák állítólag jól táplált németeket lőttek maguknak, hogy megegyék őket. A civilek azonban ezt nem nézték el, és közel 300 közülükvalót agyonlőttek kannibalizmus vádjával, több mint ezer embert pedig bebörtönöztek emiatt.
Hagymával ízesítik az emberpörköltet
A bennszülött törzsek körében világszerte elterjedt még manapság is a kannibalizmus. Pápua Új-Guineában például a halottak egyes részeit elfogyasztják a sírba helyezése előtt. Mindez furcsamód a tisztelet és a szeretet jele: a cél, hogy megvédjék a rothadástól és a rovaroktól az érintetteket. A helyi korowai törzsnél (akik nagyjából 3 ezren vannak) szintén rituális, boszorkányüldözési okai vannak az emberhús fogyasztásának. Állítólag hagymás alapon készítik el zöldségekkel az emberhúst, és egyfajta pörköltet csinálnak belőle. A Fidzsi-szigeteken még durvábban űzik a kannibalizmust.
Szerencsére viszont már nem sokan vannak, akik ennek hódolnak. Ők azonban nem viccelnek: „vuaka mbalavunak”, azaz hosszú disznónak nevezik az áldozataikat, akik általában a harcok során lemészárolt ellenséges törzsek holttesteiből kerülnek ki. Ha esznek az ellenségből, azzal végérvényesen megsemmisítik. Sütve, főzve, nekik mindegy. A gasztronómiára viszont kényesen figyelnek: egy borsszerű, erős fűszer mellett különböző fűszerleveleket is használnak az ízesítéshez, és favillával falatoznak.
Magyar misszionárius a kannibálok között
Molnár Mária, a magyar református egyház misszionáriusnője mártírhalált halt Pápua Új-Guineában. 42 évesen, 1928-ban indult el az emberevő törzsek közé szolgálatot vállalni. Egy pillanatig sem félt, a helyiek pedig befogadták. Mánuszon telepedett le, és 15 éven keresztül ott is élt. Egyszerre volt orvos, bába, védőnő és lelkigondozó is. Furcsa, de végül nem a kannibálok okozták a halálát. A II. világháború idején nem volt hajlandó hazamenni, a megszálló japánok pedig nem kegyelmeztek: 1943-ban Molnár Máriát a többi kitartóval együtt egy hadihajóról az óceánba lőtték.
