Aktuális

Túl ronda a neve, ezért nem engedik ki az országból

Bors

Létrehozva: 2019.08.06.

Forrás: Facebook

A brit Kenny Fu-Kennard évek óta nem kap útlevelet, pedig többször is igényelte azt. A hivatal mindig ugyanazzal az indokkal utasítja el a kérvényét: túl ronda a neve ahhoz, hogy az egy útlevélben szerepeljen.

Fu-Kennard valójában csak néhány éve tette viccből a vezeték neve elé a Fu-betűket. Így összeolvasva, angolul obszcén szót hallhatunk ki a nevéből, amit a 33 éves férfi elképesztően humorosnak gondolt. Az okmányokat kiállító hatóságok azonban nem tartották annyira viccesnek a névváltoztatást, és most nem hajlandóak útélevelet adni neki.

– Úgy érzem magam, mintha fogoly lennék a saját országomban. Már a polgármesterhez is elvittem az ügyemet, de ő is elutasította a kérvényemet. Ráadásul az adminisztrációs díjat így is kifizetteték velem – panaszolta Fu-Kennard, akit több munkahelyre neve miatt nem vettek fel.

A férfi ennek ellenére még mindig viccesnek tartja a nevét és nem hajlandó visszaváltoztatni. Szerinte az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmasak legyünk, és inkább az emberek felfogásával van a baj.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek