Aktuális

Nem várt akadályok keserítik meg a magyar kajak-kenu válogatott életét Tokióban

Bors

Létrehozva: 2019.09.13.

Forrás: Bors

Finoman fogalmazva sem ideálisak a körülmények a tokiói olimpiára épített új kajak-kenu-pályán. A helyszínt a hé­ten teszteli a magyar válogatott. A ja­pán fővárosban nemcsak a 33 fokos hőséggel és a 80 százalékos páratartalommal küzdenek sportolóink, hanem a repülők zaja és a rengeteg hal is gondot okoz számukra.

– Másfél percenként elrepül egy gép a versenyzők fölött, ugyanis a pálya szomszédságában van a nemzetközi repülőtér. Ez rendkívül zavaró, nemcsak az erős zaj miatt, hanem mert na­gyon közel repülnek a pályához a gépek, a turbulens levegő pedig a vizet is megbolygatja – mondta a Borsnak Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

– A repülőknél is na­gyobb gond a rengeteg hal. A lezárt területen is annyi van, hogy sokszor nekiütköznek a kormánynak, de olyan is előfordult, hogy víz helyett a halakat lapátolták a versenyzők. Ezen mindenképp változtatni kell az olimpiára. Helyszínváltozás biztos nem várható, ugyanis a pályát rendkívül drágán, 83 milliárd forintnyi jenből építették, így a versenyzőknek hozzá kell szokniuk a gépek zajához. A légiforgalmat sem korlátozzák majd, hiszen évente 87 millióan fordulnak meg a reptéren, ráadásul az olimpia alatt még több gép érkezésével kell számolni.

Hóágyúkkal enyhítenék a hőséget

A szervezők az előolim­piá­nak nevezett versenyen tesztelik a hóágyúkat, melyekkel emberibb körülményeket teremtenének a lelátókon.Az enyhébb hőmérsékletből a sportolóknak nem jut, a kajak-kenu döntőit délben rendezik majd, így az augusztusi 40 fokban mérik össze az erejüket.

– A víz lehalászására nagyobb esélyt látok – fogalmazott a ke­nusként négyszeres világbajnok kapitány. Hüttner elmondása szerint a víz minősége viszont kifogástalan, nyoma sincs olyan problémának, ami Rióban előfordult, hogy pusztult az élővilág a szennyezett víz miatt.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek