Aktuális

Lánya mellett élesztették újra Müller Pétert

Bors

Létrehozva: 2019.10.11.

Immár másodszor élte túl saját halálát Müller Péter, akinek újraélesztését ezúttal lánya is kénytelen volt vé­gignézni. Az elismert író ennek ellenére már nem fél a haláltól, csak nevet rajta.

Forrás: Hatlaczki Balázs

A hazai spirituális irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja állítja: új világ van születőben, amiről vétek lenne nem beszélni, pláne nem írni, úgyhogy immár sokadszor papírra vetette gondolatait, amiket a lelke mé­lyén élő bohóc ihletett.

– Ahogyan Szókratész mondotta: a nevetés Isten anyanyelve. Ez akár a legújabb könyvem egyik jelmondata is lehetne, ugyanis soha annyit nem kacagtam és nem szórakoztam magamon, mint az elmúlt egy év­ben, amíg a Világvége!!! címû könyvemet írtam. Kár, hogy ilyen hamar befejeztem – kezdi la­punknak nevetve a 82 éves író, dramaturg, aki az önfeledt vidámság ellenére nagyon is ko­moly témákat feszeget az október 15-én megjelenő kötetében.

– Olyannyira, hogy nem sokkal a könyvem megírása után még a szívem is leállt. Szó szerint. Három hónappal ezelőtt be kellett mennem a kórházba, mert rakoncátlankodott a ketyegőm. Az or­vosok úgy döntöttek, hogy az a legjobb, ha leállítják, majd újraélesztenek. Defibrillátorral ki­ütötték a szívemet, én pedig azt sem tudtam, hogy élek vagy halok éppen. Bár most nem voltam odaát, nem úgy, mint 1956-ban, amikor hat golyóval lőttek le, s egy hangnak, a szellemi tanító mesteremnek köszönhetem, hogy visszatértem. Egy kicsit sem féltem, megnyugvást, boldogságot éreztem – emlékszik vissza második újjászületésére Müller Péter, aki hozzáteszi, rutinos meghalónak számít.

– És ami a legviccesebb, hogy a lányom végig ott állt mellettem, és végignézte az egészet, mert neki meg a szívműködését mérték. Mindkettőnk mellén fehér tappancsok. A nővérek, akik lelkes olvasóim, aggódtak az éle­temért, de nem mutatták. Szerencse, hogy befejeztem az új könyvem – mondtam. – És mi lesz a címe? – kérdezték. Akkor már kezdett hatni az altató, ott állt mellettem a szíven ütős gép, de még kimondtam: Világvége!!! – Juj – kiáltotta az egyik, és még láttam, hogy az arcán megjelent az őszinte riadalom. Üzenem neki: nincs vége, és köszönöm.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek