Aktuális

Ez az igazi tragédia - Egy nappal az esküvője után halt meg a hétgyermekes anyuka

Bors

Létrehozva: 2019.11.21.

A súlyos májrákban szenvedő nő az esküvője után 24 órával adta fel végleg a harcot.

Az angliai Derby-ben élő Katrina Scott és párja már évek óta szerettek volna összeházasodni, de sajnos nem volt elég pénzük az esküvőre. Az ápolónőként dolgozó 32 éves nőt idén november 14-én vette el Jay, akivel már 10 éve éltek boldog élettársi kapcsolatban.

A nőnek hatalmas családja volt, egészen pontosan hét gyereket nevelt, három fiút és három lányt, illetve a 22 éves mostohalányáról is ő gondoskodott aki még Jay első házasságában született. 

Ez borzasztó, minden olyan jól ment. Szép és boldog család voltunk. Sokat nevettünk, sokat harcoltunk azért, hogy elérjük azt amink van – mesélte a nő férje.

A 48 éves férfi elmondása szerint augusztusban, egy vizsgálaton derült ki Katrina rettenetes betegsége. Már a nyári nyaraláson sem tetszett Jay-nek valami. Valahogy ott volt a levegőben a tragédia előszele, élettársa többször panaszkodott rosszullétre. De erre a borzalomra ő sem számított. 

Egy májbiopsziát követően a nővel szeptemberben közölték, hogy négyes stádiumú májdaganata van ami már áttétet képzett a tüdőben és az epevezetékben. Csupán két hónap telt el ezután és a nő meghalt. 

Nem volt pénzünk esküvőre, el akartam venni, de nem volt pénzünk rá. A lányom, akit a nejem saját lányaként szeretett, megszervezte nekünk az esküvőt, miután kiderült a szörnyű hír. November 25 lett volna a nagy nap, de azt mondták az orvosok, hogy nem fogja addig kibírni, ezért előre hoztuk 14-re. Másnap pedig meg is halt az én drágám. A gyerekek már korábban elbúcsúztak az anyjuktól, ez volt a legnehezebb az egészben – nyilatkozta zokogva a férfi.

Most a karácsonyi ajándékokra és az ünnepre készül a csonka család, a szomszédok és a barátok, rokonok sokat segítenek az özveggyé vált férfin és a félárván maradt gyerekeken. Több szociális munkás és egy pszichológus is segíti a tragédiát feldolgozni.

– Amikor bekövetkezett a hölgy halála, többször átmentem vigyázni a gyerekekre. Sokat lobbizok különböző nagy cégeknél, hogy támogassák a családot. Eddig sikerült néhány nagyobb ajándékot is kiharcolnom a gyerekek számára.

Most az ételcsomagokra és a karácsonyi menüre fókuszálok. Meg kell teremteni a karácsonyi hangulatot ebben a tragédiában, ezen dolgozom most – mesélte egy 28 éves nő, aki a család barátja.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek