Aktuális

Jön a hideg: vakmerőbben vezetnek a frontra érzékenyek

Bors

Létrehozva: 2019.11.30.

Forrás: Shutterstock

Nem kell még a hólapátot elővenni – kezdte ne­vetve a Borsnak Németh Lajos meteorológus, amikor megkérdeztük a hétfői időjárásról.

Mint mondja, nem arra kell számítani, ellentétben a hírekkel, hogy hatalmas havazás lesz, hanem az eddigi szinte tavaszias időt felváltja az igazi késő őszi hűvösség. Már ma több mint tíz fokkal hűvösebb az idő, hiszen csak 4 fok a maximum hőmérsék­­let, vasárnap és hétfőn nappal 2 fok körül lesz, éjszaka akár mínusz három fokra is lehűlhet a levegő.

– November végén természetes, hogy néhol eső helyett hó­pelyhek szállingóznak, ez előfordulhat a jövő hét elejétől. Ami drasztikusabbnak mondható, az a 12 fokkal hűvösebb idő, ezt már érzékelni fogjuk a következő napokban – tette hozzá a szakember, így körülbelül 0 és 7 fok között alakul majd.

A hétvégével eléri hazánkat a hidegfront.

– A hidegfront kevésbé ismert mellékhatása a vezetésben jelenik meg. Akik érzékenyek rá, sokkal bátrabban, kockáztatva ülnek a volán mögött, sokszor veszélyhelyzetekbe kerülve. A hétvégén és a hét elején mindenki fokozott óvatossággal vezessen, mert ha ön nem is, de lehet, hogy a másik sávban már egy hidegfrontra érzékeny ember fogja a kormánykereket – mondja a meteorológus. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek