Aktuális

Hétköznapi hős: Elszökött kutyákat keresnek szilveszterkor

Címkék
hőskutya

R. K.

Létrehozva: 2019.12.29.

Évente ezernél is több elszökött kutyát juttatnak vissza a gazdájukhoz a Szilveszteri Állatmentő Ügyelet munkatársai. Az önkéntesek országszerte mindent elkövetnek, hogy hazavigyék a rémült állatokat.

Forrás: Facebook

Az elmúlt öt év sikerei után hato­dik alkalommal is felkészül az év végi petárdázás miatt elvesző kutyák hazajuttatására a Szilveszteri Állatmentő Ügyelet. Az alapí­tó, Pintér Attila korábban egy állatmen­helyen dolgozott önkéntesként, és akkor döbbent rá: bizony szükség van egy szervezett csapatra.

– Büszkén mondhatom, hogy évente ezernél is több elszökött kutyát sikerül megtalálnunk, összesen pedig már öt­ezernél is többnél járunk – mondta a Vasárnapi Borsnak Attila.

– Mostanra már az állandó, 20-30 fős csapatunkon túl, országszerte több mint kétszáz önkéntessel dolgozunk, akik számos módon segíthetnek: van, aki a Facebook-oldalunkat kezeli, ahol a bejelentéseket várjuk, itt vezetünk egy konkrét adatbázist. Más chipet megy leolvasni, akad, aki fuvaroz, míg vannak ideiglenes befogadóként segítők, vagy épp szórólapozók.

A szezonjuk minden évben december 31-től január 5-ig tart. Attila hozzáteszi: sajnos a kutyusok fele nem kerül vissza a gazdájához, hiába találják meg őket kemény munkával. 

Így előzhetjük meg

Nyakas Gábor kutyaviselkedés-szakértő amondó: úgy akadályozhatjuk meg kutyusunk elszökését, ha már előregondolkodunk, ugyanis a prevenció a legfontosabb. – Ha tavaly nem szökött el a kutyánk, az nem jelenti azt, hogy idén biztosan nem fog. A tűzijátékokat december 28-a után kezdik árulni, innentől nagyon fontos, hogy figyeljünk rájuk. Kizárólag pórázon sétáltassuk, napközben és a megszokott útvonalakon – mondja a Vasárnapi Borsnak a szakértő. – Semmiképp se engedjük el őket sétáltatás közben, akkor se, ha korábban póráz nélkül szaladgálhattak. Engedjük be őket a lakásba, és kapcsoljuk be a tévét vagy a rádiót, hogy hozzászokjanak a nyüzsihez. A chip természetesen kötelező, de fontos, hogy legyen egy biléta is a kutyusunk nyakában, és legyen rajta nem egy, hanem két telefonszám. Ne féljünk használni a közösségi médiát se, egyből kérjünk segítséget, ha elszökött a kedvencünk! – tanácsolja Nyakas Gábor.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek