Aktuális

Oláh Gergő: év elején egy fillérünk sem volt

Bors

Létrehozva: 2019.12.31.

Mindent megkapott, amire valaha szegény kisgyerekként vágyott, ám nem felejtette el, honnan jött Oláh Gergő. Az énekes az ünnepek végével sem fejezi be a jótékonykodást, most azért gyűjt, hogy senkinek ne kelljen éhezni januárban.

Forrás: Családvarázs

Tizenegy év alatt tizenkétszer váltott otthont Oláh Gergő és családja, akik az idei karácsonyt már saját otthonukban tölthették, és bizony a szilveszteri bulit is itt rendezik négy gyermekükkel.

Az X-Faktor egykori győztese valódi szegénységből küzdötte fel magát, így igazán átérzi, milyen az, ha az ember a saját otthona melegében, szerettei körében töltheti az ünnepeket. Bár ma már nincsenek anyagi problémái, a nélkülözésben eltöltött gyerekévek még mindig ott kísértenek a lelkében. Ám ahelyett, hogy az énekes letagadná, honnan is jött vagy elfordulna a múlt rémeitől, gyűjtést szervezett hasonlóan nehéz sorsú családok számára. Míg korábban maga volt rászorulva adományokra, ma már ő segít. Kifejezetten nem karácsonyra akart gyűjte­ni, sőt éppen az azt követő ja­nuári nehéz heteket szeretné enyhíteni.

– Karácsonyra rengetegen gyűjtenek, arra viszont kevesen gondolnak, hogy mi van, ha elmúlnak az ünnepek. Volt, hogy az utolsó pénzünkből főztünk, hogy legyen étel az asztalon legalább szenteste, kölcsön kértem, hogy tudjak ajándékot venni a gyerekeimnek. Hogy aztán mi jött? A semmi. Nem volt egy forintunk sem egész januárban. Én ezekre a napokra szeretnék gyűjteni, szigorúan tartós élelmiszereket és pénzt, játékokat és ruhát nem várunk. Hasznos dolog az is, de nem a legfontosabb akkor, amikor nincs mit enni – mondta lapunknak Gergő, aki feleségével, Nikivel salgótarjáni otthonuk csinosítgatása közben már el is kezdte kiszállítani az adományokat – az most ugyanis fontosabb számukra, mint hogy függönyök kerüljenek fel az ablakra vagy szőnyegek a padlóra.

Gergő a Családvarázs című műsorban árult el pár apróságot az álomotthonról.

– Végre van egy fészkünk, ahol együtt lehetünk a gyerekeinkkel. Van gyönyörűszép udvar, mindig vágyunk és ál­munk volt, hogy kertes házunk legyen. Vágyunk volt, hogy erdőközelben legyünk, hogy hegyen legyünk, minden megvan, és ez annyira csodálatos. Csodálatos érzés az, amikor az embernek megadatik az, amire vágyott – fogalmazott Gergő, aki azt is elárulta, nemcsak a holmijukat kellett áthurcolni új otthonukba, a gyerekeknek új iskola is kellett Salgótarjánban, amit szerencsére hamar megszoktak.

Még egy titokra is fény derült a műsorban: ugyan Gergőék családja tavaly Anna babával hatfősre bővült, pár hete pedig egy kölyökkutya is velük él, egyáltalán nem bánnák, ha még nagyobb lenne a család.

Gergő felesége, Niki elmondta: nagyon is el tudja képzelni magát, magukat öt, hat vagy akár hét gyerekkel is.

– Nem tettünk még pontot az ügy végére, de most nagyon jól érezzük magunkat így hatan. Ez az a család, amire vágytunk, és amit terveztünk – tette hozzá a családfő, aki szintén nagy családot szeretne. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek