Aktuális

Zsugorodnak a madarak a klímaváltozás miatt

Bors

Létrehozva: 2019.12.05.

Az alpesi kecskék és a szalamandrák is.

Forrás: Pixabay

Az éghajlat melegedése miatt csökken a madarak testmérete, miközben nő a szárnyfesztávolságuk - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.

A kutatók 52 észak-amerikai vándormadárfaj csaknem 71 ezer preparált egyedét tanulmányozták. Az elmúlt negyven év során összegyűjtött madarak mindegyike a chicagói épületekkel való ütközés miatt pusztult el - írja az MTI a BBC-re hivatkozva.

A szakemberek szerint az Ecology Letters című folyóiratban publikált tanulmány eredményei fontosak annak megértéséhez, hogy miként alkalmazkodnak az állatok az éghajlatváltozáshoz.

 – Csaknem az összes általunk vizsgált madárfaj kisebb lett – mondta Brian Weeks, a Michigani Egyetem munkatársa, aki a tanulmány vezető szerzője volt. A szakember megdöbbentőnek nevezte, hogy bár nagyon különböző fajokról van szó, mégis rendkívül hasonlóan reagálnak a környezeti változásra.

Weeks szerint az állatok klímaváltozáshoz való alkalmazkodását vizsgáló tanulmányok általában az elterjedési területeket és a vonulási útvonalakat érintő változásokra, valamint az életszakaszok eltolódására fókuszálnak. A mostani tanulmány eredményei azonban azt sugallják, hogy a testi, fizikai változások is egy kulcsfontosságú szempontot jelentenek.

Az eredmények szerint az 1978 és 2016 közötti időszakban a madarak lábszárcsontja 2,4 százalékkal lett rövidebb, míg ugyanezen idő alatt a szárnyuk hossza 1,3 százalékkal nőtt.

Mindez azt sugallja, hogy a melegedő hőmérséklet hatására csökkent a madarak testmérete, "cserébe" viszont nőtt a szárnyuk hossza.

– A vándorlás rendkívül megterhelő a madarak számára - mondta Weeks, megjegyezve, hogy a kisebb test kevesebb felhasználható energiát jelent a madarak számára a hosszú vándorútjaik során.

A szakember szerint azoknak a madaraknak a legmagasabb a túlélési esélye, amelyek nagyobb szárnyfesztávolsággal kompenzálják a kis testüket.

A kutatók nem tudják biztosan, hogy a melegebb hőmérséklet hatására miért zsugorodnak a madarak. Az egyik elmélet szerint a kisebb testű állatok gyorsabban tudnak lehűlni.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy az alpesi kecskék és a szalamandrák is zsugorodnak a klímaváltozás miatt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek