Aktuális

A kórház alkalmatlansága miatt 800 kilométert kellett utaznia a megerőszakolt tininek egy vizsgálatért – 18+

Bors

Létrehozva: 2020.03.25.

Ahelyett, hogy helyben megvizsgálták volna, egy bő 800 kilométeres oda-vissza utat kellett megtenni egy 17 éves lánynak, miután megerőszakolták. A Dél-Ausztráliában található Mount Gambier településén ugyanis a kórházban senki sem akadt, aki a nemi erőszakok esetében elengedhetetlen vizsgálatokat elvégezze (amik többek közt a nyomozást is segítik), mivel nem volt olyan nővér, aki értett volna ehhez. A fiatal lányt – akinek nevét nem hozták nyilvánosságra – csak több órányira onnét, Adelaide-ben tudták csak megvizsgálni. 

A rendőrség már januárban is értetlenül állt a szilveszter éjjelén történt nemi erőszakot követő orvosi kavarodás körül – főleg annak ismeretében, hogy nem valami kis, elhagyott településről beszélünk: Mount Gambier ugyanis Dél-Ausztrália második legnépesebb városa. “Mindez azt jelenti, hogy ha valakit szexuálisan zaklatnak, annak egy megalázóan hosszú utat kell megtennie Adelaide-be, majd vissza” – magyarázta az ügyben eljáró egyik felügyelő, Phil Hoff.

A kórház személyzete közül egyébként állítólag összesen ketten tudták volna megcsinálni a tesztet, ám akkor épp mindketten szabadságon voltak. Az intézmény ígéretet tett, hogy növeli az ilyen irányban is képzett személyzet számát.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek