Aktuális

Kétszer is megpróbálta leszúrni az értékeiért küzdő asszonyt egy ócsai fiatal – videó

Bors

Létrehozva: 2020.03.30.

Egy ócsai házba tört be 2020. március 27-én késő este a gyanú szerint az a 25 éves férfi, aki  szándékai szerint értékekkel távozott volna. Az ott lakó nő felfigyelt a zajokra, ám a következő pillanatban már szemben is találta magát a számára vadidegen férfival. A hívatlan látogató és a nő dulakodni kezdett, a gyanúsított egy késsel kétszer is megpróbálta megszúrni a tulajdonost, aki a döféseket igyekezett elhárítani, miközben mindkét tenyerén és az arcán megsérült. Sikerült elriasztania támadóját, majd az ablakból kihajolva segítségért kiáltott. Az egyik szomszéd meghallotta a jajveszékelést, értesítette a rendőröket, valamint a polgárőröket.

A dabasi rendőrök a helyi polgárőrökkel közösen a kapott személyleírás alapján, a bűncselekmény helyszínének közelében, néhány percen belül elfogták a román állampolgárságú férfit.

K. János ellen - őrizetbe vétele mellett - emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya, egyben kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek