Aktuális

Szupertől még szuperebb lesz a hokikultúránk?

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2020.04.20.

Szuper Levente – az első magyar hokis, aki szerződést kapott a világ legerősebb bajnokságában, az amerikai NHL-ben – elindul a május végén esedékes tisztújító közgyűlésen a magyar szövetség elnöki székéért.

Gondolom, egy ideje foglalkoztatja az elnökösdi, nem úgy ébredt az egyik reggel, hogy a szövetség első embere lenne.

Tényleg nem hirtelen felindulásból jött az ötlet. Mivel majd egy évtizede dolgozom vezetőként a magyar hokiban, van rálátásom a sportágra, és tudom, mit lehetne elérni. És azt is szeretném, ha többet beszélnének a hokiról. A tao-támogatásnak köszönhetően olyan lehetőség van a kezünkben, amit még nem igazán használunk ki.

Nem elégedett a vezetők munkájával?

Ilyet nem mondtam. De úgy gondolom, érdemes megmérettetni magam, van tapasztalatom, vannak ötleteim, és lehet, még többet tudnék tenni  a sportágért.

Sokan állnak ön mögött?

Akadnak támogatóim. Pénteken elküldtem az elképzeléseimet valamennyi klubnak, és csatoltam a programomat is. Talán a legfontosabb, hogy ha megkapom a bizalmat, ügyvezető elnökként dolgoznék: főállásban.

Kora reggeltől, ha szükséges, késő éjszakáig. Mielőtt beadtam a jelentkezésemet, egyeztettem a családommal. A beleegyezésük nélkül nem vágtam volna bele. Elszánt vagyok, hogy fejlődjön a hokikultúránk, és még több sikernek örülhessünk.

Beszélt a jelenlegi elnökkel, Such Györggyel?

Igen. Így tartom korrektnek. Ne a médiából értesüljön a kihívásomról. Megköszönte, hogy sportszerűen jártam el. A szavazásra jogosultak meg majd eldöntik, kit látnának szívesebben az elnöki székben.

Ha megválasztják, mi lesz eddigi klubjával, a Vasassal?

Átadom a vezetését egy befektetői csoportnak, mert a két beosztás nem működik együtt. Kilenc éven át szinte a semmiből jutottunk el eddig, és ha megyek a szövetségbe, változatlanul jó kezekben lesz a csapat.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek