Aktuális

Lefejelte és rugdosta utastársait a villamoson – videó

Bors

Létrehozva: 2020.05.09.

Keresi a rendőrség azt a férfit, aki brutális cirkuszt rendezett a 17-es villamoson: volt, akit lefejelt, míg másokat rugdosni kezdett. Akcióját felvették, most a rendőrség a kamerafelvétel alapján keresi.

A férfi május 6-án, 11 óra 40 körül szállt fel a II. kerületben a 17-es villamosra – írta a Police.hu. Már az elején feltűnt, hogy valami gond van vele, ugyanis rögtön szitkozódni és mocskolódni kezdett, többekhez trágár módon szólt.

Ezután az egyik utastársába bele is rúgott, míg egy másikukat, aki a megvert illetőt akarta védeni, lefejelte.

Mindezek után fogta magát, és egészen egyszerűen leszállt a járatról, majd elmenekült. Azonban nem úszta meg, pechjére a fedélzeti kamera felvette az egész akciót, és bár a férfi végig viselte a kötelezően előírt maszkot, az többször is lecsúszott az orráról, így most ez alapján keresik.

A rendőrség kéri, hogy bárki, bármit is tud az elkövetőről, annak hollétéről, vagy az esetről, azonnal értesítse a rendőrséget, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek