Aktuális

Precedens: Kalapáccsal végeztek a nővérek alvó édesapjukkal - Mégsem ítélik el őket - videó

Bors

Létrehozva: 2020.05.14.

Az orosz hatóságok megszüntetik az eljárást a három nővér ellen, akik alvás közben végeztek az édesapjukkal. Az nyomozás folyamán kiderült: a lányokat éveken át bántalmazta a férfi.

Az év elején lett bizonyos, hogy a Khachaturyan nővérek iszonyatos terrorban éltek, apjuk rendszeresen megerőszakolta őkét. A verések pedig olyan általános dolgok voltak, mint a fürdés vagy alvás.

A gyilkosságot szükséges önvédelemnek tekintem - mondták ki a tárgyalás végén. Ezzel a kijelentéssel az ügy hamarosan meg is szűnik. 

Mi is történt pontosan?

Maria, Angelina, és Krestina 2018 júliusában került bíróság elé, mert egy kalapáccsal és egy késsel végeztek az éppen alvó édesapjukkal.

Később derült fény arra, hogy a lányok folyamatos bántalmazásnak voltak kitéve. Szinte túszul tartotta őket Mihail az otthonukban. 

A két idősebb nővér 20 év börtönre számíthatott, ha a bíróság helyt ad a kegyetlen gyilkosságnak. 

A folyamatos feljelentéseket és kéréseket rendre figyelmen kívül hagyta a rendőrség, pedig a lányok több alkalommal jelzeték a hatóságoknak: bajban vannak, apjuk éjszakánként megerőszakolja őket.

A gyilkosság után sok szívet megérintet a lányok története. Több nőket és anyákat védő szerveztet áll ki mellettük, és hangoztatták ártatlanságukat. 

Miért is olyan fontos ez az ítélet?

Több vizsgálat is indult az ügyben, de mindegyiknek ugyanaz lett a vége: a lányok ártatlanok - meséli Alexei Lipser, ügyvéd, de ettől függetlenül a gyilkosság ténye még ott van.

Szóval most két tábor feszül egymásnak: akik szerint a lányok ártatlanok, és azok, akik szerint megölték az apjukat, azaz bűnösök. 

A közvélemény nyomása, a tüntetések és a tömegesen aláírt petíciók következtében döntött úgy a bíróság, hogy az önvédelemre hivatkozva felmenti a lányokat. Ezzel elindul valami az országban, a családon belüli erőszak elleni törvénykezés megújítására is sor kerülhet, ezzel a precedensnek számító üggyel - mesélte az ügyvéd.

A folyamatos megalázás, a verések, fenyegetések, szexuális és fizikai erőszak elszenvedése következtében egy “védekező cselekedetet” követtek el a vádlottak. A saját életüket akarták megvédeni, ezért végeztek az áldozattal - mondta ki a bíróság. 

via

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek