Aktuális

Új-Zélandon első alkalommal nem jelentettek újabb fertőzöttet március közepe óta

MTI

Létrehozva: 2020.05.04.

Új-Zélandon első alkalommal nem jelentettek újabb fertőzöttet március 16. óta - közölte hétfőn Ashley Bloomfield egészségügyi főigazgató.

A szigetországban alig egy hete oldották fel a szigorú korlátozásokat, amelyek láthatóan sikeresen megfékezték a járvány terjedését. Bloomfield sajtótájékoztatóján ezzel összefüggésben kiemelte, hogy ez ok az ünneplésre. Egyben megjegyezte, hogy a Covid-19 betegségben elhunytak száma sem változott, továbbra is húsz.

"Ez mindannyiunk hozzájárulását mutatja" - jelentette ki Bloomfield. "Ez az első nap, hogy nincsen újabb eset, és szeretnénk, ha ez így is maradna" - tette hozzá. Új-Zélandon múlt héten kedden kezdtek lazítani a korlátozásokon, ami azt jelenti, hogy mintegy 400 ezer ember térhetett vissza a munkahelyére, megnyitottak egyes boltok és az iskolák.

A kiskereskedelem online indult újra. A vevők interneten rendelhetnek és fizethetnek, de a boltba nem mehetnek be.
Ugyanakkor számos korlátozás fennmarad, sokan továbbra is távmunkában dolgoznak, illetve távoktatásban tanulnak.
Bloomfield figyelmeztetett, hogy a távolságtartásra vonatkozó szabályokat is be kell tartani, hogy biztosíthassák, a járvány nem tér vissza a csaknem ötmillió lakosú országba, ahol jelenleg 1137 fertőzöttet tartanak nyilván.

"A dolgok igazi próbája később a héten lesz, számításba véve a vírus inkubációs idejét és azt az időt, amíg egyes embereknél tünetek jelentkeznek, ami általánosságban öt hat nap a fertőzéstől számítva" - mondta.

Winston Peters külügyminiszter hétfőn támogatta az úgynevezett transz-tazmán buborék ötletét, amely biztosítaná a személyforgalmat Új-Zéland és Ausztrália között. A szomszédos Ausztráliában hétfőn 26 új esetet rögzítettek, amivel 6822-re emelkedett a fertőzöttek száma, akik közül 95-en hunytak el a kórban.

* * *

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek