Aktuális

5 hiba, amit mindenki elkövet elalvás előtt – igen, alighanem Ön is!

Bors

Létrehozva: 2020.10.23.

Rosszul alszik? Ne lepődjön meg! Egy alvásszakértő szerint a legtöbb ember elkövet pár hatalmas hibát, ha a pihenésről van szó. Szerencsére most eláruljuk, mik ezek, hogy legközelebb már édes legyen az álma!

Hiába alszik sokat, valahogy mégis úgy érzi: nyúzottan ébred? Sajnos nincs ezzel egyedül. Kész szerencse, hogy pár egyszerű szabály betartásával jobbá tehetjük az álmunkat.

Olivia Arezzolo, Sydney-ben élő alvásszakértő a Daily Mail Australia kérdésére beszélt a leggyakoribb alvás-hibáinkról. 

5 szokás, amitől nem alszik jól

1.A telefon éjszakai módja nem segít

Noha a gyártók szerint az okostelefonok éjszakai módba váltásával csökken az alvásra káros kékfény-kibocsájtás, egyre több tanulmány mutatja ki, hogy valójában hasonlóképp káros, ha nappali, mint ha éjszakai módban böngésszük a telefonunkat este.

– Éjszakai mód mellett 19 százalékkal csökken az alvásért felelős melatonin szintje a szervezetünkben, míg nappali móddal 23 százalékkal számolhatunk – magyarázza a szakértő, hozzátéve: nincs jelentős különbség. Egy másik tanulmány szerint pedig eleve nem is a fény színárnyalatával, hanem a fényerővel van a baj.

Azaz legjobban járunk, ha inkább letesszük a mobilunkat!

2.Ne essen be az ágyba azonnal!

Ha későn ér haza, akkor se essen be az ágyba azonnal – javasolja Olivia Arezzolo, hozzátéve: noha logikusnak tűnik, hogy ha a megszokott lefekvési időnk után érünk haza, azonnal ledőljünk, valójában így sokkal többször fogunk felkelni az éjszaka folyamán.

Fontos, hogy a lefekvés előtti rutinunk akkor is meglegyen, ha erre később kerül sor. Ennek köszönhetően egyszerűen könnyebben áll át az agyunk "alvó üzemmódba".

3.Felejtse el a kanapét!

Mindenki érezte már magát olyan fáradtnak, hogy még az ágyig sincs ereje elvánszorogni. Azzal azonban nem segítünk magunkon, ha a kanapén hajtjuk álomra a fejünket. Az agyunk ugyanis (mivel azt használjuk az esetek túlnyomó többségében) az ágyat kapcsolja össze a pihentető alvással, így máshol soha nem lesz olyan pihentető az alvás.

4.Vasárnap se henyéljen a végtelenségig!

Noha csábítónak hangzik egy hosszú, fárasztó hét után, ha a hétvégén – vagy legalább vasárnap – tovább aludjunk, nem érdemes túlzásba esni, és mormotaként végigdurmolni a napot, vagy akár csak a délelőttöt is. Egy ilyen pihi után érezzük azt hétfőn, hogy fáradtabbak vagyunk, mint pénteken.

Miért? Mert a hétvégi túlalvással teljesen összezavarjuk a biológiai óránkat és az alvásciklusunkat.

Jobban járunk – tanácsolja Arezzolo –, ha délután pihenünk egy fél-másfél órát.

5.Nincs éjszakai fény a fürdőben

Noha a mobiloknál valóban nem sokat ér az úgynevezett éjszakai mód, tény, hogy a kék fény elnyomja a szervezetben az alvásért felelős melatonin hormon termelését. Emiatt akkor járunk a legjobban, ha a lefekvés előtt két órával már kerüljük az ilyen fényt.

Ez persze nem is olyan egyszerű. Főleg, ha lefekvés után még kirohangálunk a fürdőszobába (és valószínűleg villanyt is gyújtunk). Ekkor jönne jól az éjszakai fény, ami mentes a kék spektrumtól.

Ez is érdekelheti!

Ez a szuper táblázat segít abban, hogy gyerekeit időben le tudja fektetni

Tudta? Elkerülheti a ráncokat, ha ebben a pózban alszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek