Aktuális

Gazdagságot jövendölt, ehelyett 1,7 milliót kicsalt áldozatától a szentesi áljósnő

Bors

Létrehozva: 2020.10.13.

A Szentesi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi nővel szemben, aki jósnőként bemutatkozva a sértett bizalmába férkőzött, majd becsapta.

Az Ügyészség beszámolója szerint a vádlott egy telefon eladása során ismerte meg a sértettet, akinek már ekkor is álnéven mutatkozott be. A vádlott már az első alkalommal felismerte, hogy a sértett hiszékeny, könnyen befolyásolható személyiség, ezért kis idő múlva, hogy pénzt csaljon ki tőle, előbb telefonon, majd személyesen felvette vele a kapcsolatot. Miután a vádlott a sértett bizalmába férkőzött, felajánlotta neki, hogy jóstehetsége révén anyagi jóléthez juttatja.

Ehhez a vádlott szerint csak annyi kell, hogy a sértettnek egy kis ideig pénzt kell adnia neki. A sértett tavaly január és március között négy részletben 1,5 millió forintot adott át a vádlottnak, amelyet részben személyi kölcsönök felvételéből fedezett. Miután több pénzt már nem tudott szerezni, egy idő után a vádlott megelégedett azzal is, ha a sértett bevásárolt neki a boltban vagy egy mobiltelefont adott át neki.

A vádlott sem munkaviszonnyal, sem megélhetést biztosító egyéb jövedelemmel nem rendelkezett, a sértettől kapott pénzből fedezte kiadásait, amit soha nem szándékozott visszaadni

A vádlott a sértettnek 1,7 millió forint kárt okozott, amely az eljárás során sem térült meg.

A járási ügyészség a vádlottat nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek