Aktuális

Gigamelleivel elijeszti a pasikat a szilikoncsoda, kisebbre szabatná ikreit –fotók

Bors

Létrehozva: 2020.10.27.

Yvonne Bár az elmúlt években közel 15 millió forintot költött plasztikai műtétekre, a mellét négyszer operálták, de ezen kívül rendszeresen töltette fel arcát, száját is, végeztek rajta zsírleszívást, sőt még egy brazil típusú fenékemelő műtét miatt is kés alá feküdt. A valóban nem túl természetes külsejű német modell most azonban egyre inkább azt fontolgatja, hogy legalább a melleit kisebbre szabatja, mert úgy érzi, a férfiakat elriasztják a hatalmas idomai.

Bar állítólag nemrég összejött egy ismert focistával is, aki azonban nem akart vele a nyilvánosság előtt mutatkozni a szilikoncicijei miatt.

Ez is érdekelheti!

Ennek a nőnek nem csak a mellei nagyon durvák, hanem az összeg is, amit egy év alatt keres velük: 330 millió!

Mellmustra: tények, amiket biztosan nem tudott a cicikről

Cicciolina: Száz éves koromig így állnak majd a cickóim – fotó

Túl kicsinek találja gigamelleit a 22 éves modell

Mindig rosszul ítélnek meg a melleim miatt, a férfiak úgy néznek rám, mintha valami cukorbaba lennék és nem vesznek komolyan, míg az igazán izgalmas és rendes férfiakat elijeszti a külsőm – idézi a Daily Star a szilikoncsodát, akinek óriási mellei már hát- és derékpanaszokat okoznak.

A modell ráadásul egyre inkább azt érzi, hogy itt lenne az ideje a családalapításnak, és ezért is egyre erősebb az elhatározása, hogy kisebb melleket csináltat. Ugyanakkor bevallotta, hogy még mindig van olyan testrésze, amivel elégedetlen, ezért lehetséges, hogy nem csak mellkisebbítésen fog átesni a közeljövőben.

Meg akarom műttetni az orromat, mert időnként légzési nehézségeim vannak. És a formáján is változtatni akarok egy picit. 

– magyarázza Bar, aki mondókája közben arra is rájött, hogy az arcberendezése sem túl elegáns, ezért lehet, hogy ott is szükséges lesz némi alakítás.

Bar most elkezdett pénzt gyűjteni mellkisebbítő műtétére, melyhez OnlyFans-oldalának előfizetői segítségét is kérte.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek