Aktuális

Kikötözte és kétszer is megerőszakolta volt szerelmét a szexuális ragadozó Attila

Bors

Létrehozva: 2020.10.17.

Kámforrá vált egy veszélyes szexuális ragadozó, a házi őrizetben lévő Janicsek Attila levágta magáról a nyomkövető eszközt. A Bors megtudta: a férfi korábban elképesztő aljassággal bánt el a volt szerelmével, a nőt kikötözte és többször megerőszakolta.

Szerda éjszaka óta a nyomában vannak a rendőrök, de egyelőre nem sikerült megtalálniuk Janicsek Attilát, aki a szentendrei Duna-parton lévő lakásából szökött el. A 60 éves férfi az elektronikus nyomkövető eszközt megrongálta, a szíjat nagy valószínűséggel levágta.

Szexuális erőszak, személyi szabadság megsértése, gyermekpornográfia, garázdaság, testi sértés és lopás mellett immár fogolyszökésért is kell felelnie.

A férfi egyébként szinte valamennyi bűncselekményét a volt barátnőjének sérelmére követte el.

Igazi tortúra

A Bors információi szerint Janicsek Attila 2017 júliusában éppen Szentendrén kocsikázott, amikor meglátta a korábbi élettársát, aki az egyik barátnőjével sétált.

Az akkor 57 éves férfi rájuk húzta a kormányt, mire a nők – tekintettel arra, hogy Attila korábban többször is bántalmazta és folyamatosan zaklatta a párját – menekülni kezdtek.

Amikor a nő befutott egy ház udvarába, a felbőszült exe a kapunak hajtott, majd bement utána, a hajánál fogva kirángatta, és bedobta a kocsiba.

Egy elhagyatott házhoz hajtottak, ahol a férfi egy ragasztószalaggal a kezét és a lábát is összekötözte, a száját leragasztotta. A megpróbáltatások itt még nem értek véget: Janicsek a nőt az épületbe vitte, ahol a lábait kiláncolta, és kétszer közösült is vele.

A megaláztatás után egész éjjel fogva tartotta, állítólag ez alatt a kapcsolatukat akarta megbeszélni. Minden­esetre a diskurzusnak szokatlan módját választotta: a nő arcához kést tartott, és megfenyegette, hogy megöli. A nő barátnőjének bejelentése alapján másnap elfogatóparancsot adtak ki ellene. Úgy tudjuk, elfogásakor megpróbálta kihúzni a kezét a bilincsből, csak testi kényszer hatására sikerült megakadályozni, hogy megszökjön.

Pornográf felvételek

Janicsek Attila 2017 elejétől ért élettársi kapcsolatban a nővel, aki teherbe esett, de a babát nem akarta megtartani. Emiatt többször is vitába keveredtek a férfival. Egyszer a nő észrevette, hogy az abortuszra félretett 38 ezer forintja eltűnt a pénztárcájából, Janicsek viszont többszöri kérésre sem adta vissza neki az összeget. Amikor a nő megpróbálta megakadályozni, hogy a párja részegen kocsiba üljön, úgy félrelökte, hogy nekiesett a kerti bútornak. Pár nappal később egy megbeszélt találkozón a férfi pofon vágta a nőt, aki amikor megpróbálta felhívni a rendőrséget, összetörte a telefonját. 2017 nyarán a közös lakóhelyükön több adathordozót is talált a nő, amin a férfi fiatalkorúakról tárolt pornográf felvételeket.

Tetemes bűnlajstrom

Janicsek Attila egyébként 2017 júliusa óta letartóztatásban volt, de – miután három évnél tovább ítélet nélkül nem tarthatták bent – idén júliusban muszáj volt kiengedniük házi őrizetbe.

A Szent­endrén számára kijelölt ingatlant csak külön engedéllyel hagyhatta el, de egyébként két napon egy órára engedéllyel távozhatott. A nyolc általánost elvégző férfi egyáltalán nem ismeretlen a hatóságok előtt. 2011-ben számos bűncselekmény elkövetése miatt összbüntetésül nyolc év fegyház­ra ítélték, amiből 2015-ben szabadulhatott feltételesen. A verdiktet egyébként egy 2007-es lopás, személyi szabadság megsértése, erőszakos közösülés és egy 2011-ben történt orgazdaság miatt kapta.     Munkat

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek