Aktuális

Személyiségzavart okoz, ha robottal dolgozunk együtt

D. G.

Létrehozva: 2020.10.21.

Az utóbbi években beleépült az életünkbe, hogy utazáskor vagy akár telefonos ügyintézéskor gépi hang ad utasítást. De nemcsak a mindennapokban, hanem a munkahelyeken is egyre több gép veszi át az emberek helyét. Ez a jövő, így már kutatják, hogy ez milyen hatással lehet az emberek lelkére.

Felismer és előre köszön a gép

Egy nagy nemzetközi cég, ami robotokat gyárt, kutatást indított annak tanulmányozására, hogy milyen változást okoznak gépeik az emberekben. A RoSylerNT projekt ennek a kölcsönhatásnak a pszichés-szociális oldalára kíváncsi. A KUKA a Kölni Sportegyetemmel és az Oktatási Minisztérium egy érdekes tesztrendszert dolgozott ki, 18-49 éves laikusok hajtottak végre műveleteket a cég robotjával együttműködve.

A fizikai jellemzők vizsgálata mellett azt is figyelték, hogy félnek vagy bíznak-e a technológiában. A vállalat ugyanis főleg a gondozói és egészségügyi területekre, kórházakba gyárt egyre több, beszélő, kommunikáló robotot. Az utóbbi időben ugyanis ugrásszerűen megnőtt a kereslet irántuk. Az arcfelismerésnek köszönhetően a robot a nevén szólítja és köszönti az éppen aktuális munkatársát. A rendszer érzékeli a személy testtartását, mozgását és leterheltségét, és annak megfelelően alkalmazkodik. A kutatási projekt 2021. január 31-ig tart, és az eredményt felhasználják majd a következő generációs gépembereknél.

Ha érzelmeket látunk, könnyebben elfogadjuk

A klinikai szakpszichológus szerint a robot és az ember munkakapcsolata jól és rosszul is elsülhet.

Alapvetően bennünk van a bizalmatlanság az újjal, a számunkra ismeretlennel szemben – mondja Makai Gábor. – Ami idegen, az pszichésen hat ránk. Ha új kollégát kapunk, akkor egyből beindul az összehasonlítási folyamat bennünk. Ha egy robotról van szó, akkor bizonyosan van egy félelem is a bizalmatlanság mellett, hogy ő mit tud, mivel több, jobb nálam, én talán kevés vagy pótolható vagyok? Önértékelési dilemmákat erősíthet fel, beindul egy szorongási reakció, hogy mi lesz velem. Azt gondolom, ez végigfut minden embernek a fejében. A másik létező reakció ezzel ellentétes, hogy ő nem hisz abban, hogy gép át tudja venni az irányítást, nagyon sokan kételkednek egy robot tudásában.

Ez is érdekelheti!

Bizarr önjáró robottal küzd a Semmelweis Egyetem a koronavírus ellen – videó

Egy budai rendelőben robot végzi a koronavírus-előszűrést – videó

Vissza a jövőbe: Különleges diplomaosztó zajlott le egy japán egyetemen

Az ódzkodás mellett még egy értékelés, hogy a vas sosem lehet olyan jó, mint én vagyok, ez is egy kihatás lehet. Alapvetően a robotokkal kapcsolatos pszichológiai kutatások felismerték, hogy akkor tudunk együtt dolgozni és elfogadni ezeket a gépeket, ha kicsit olyanok, mint mi vagyunk. Próbálnak érzelmeket belevinni a gépbe, hogy a viselkedése, reakciója az hasonlít az emberéhez, így könnyebben tudunk vele azonosulni. Akkor nem távolságot tartunk tőle, hanem kialakul a kollegalitás érzése, az, hogy igenis tudunk együtt dolgozni. És ez lenne alapvetően a lényeg. Fontos azt tudatosítani, hogy szocializálni kell az embereket a robotokhoz.

A gyerekosztályon három is dolgozik

Egyre több országban használnak egészségügyi területen robotokat. Bécsben például 5G technológiával működő gép ápolók segítik a munkát a Klinik Floridsdorf gyermekügyeleti osztályán. Többek között lázat mérnek és elmagyarázzák a kicsiknek, mi is a koronavírus, és miért fontos a megfelelő távolságtartás. A három, Amy névre hallgató, 120 centi magas robotot több mikrofonnal, infravörös kamerákkal, Android rendszerrel és érintőképernyővel szerelték fel, ezenkívül pedig követési, úgynevezett Follow-me funkció is van bennük. A gyerekek imádják Amyt, de mindenhol pozitív a betegek visszajelzése a robot ápolókról.

Vanda vagyok!

Hazánkban az egyik nagy telekommunikációs vállalat ügyfelei először meglepődtek, amikor hibabejelentéskor egy virtuális asszisztens fogadta hívásukat. Vanda kedves hangon segít megoldani a problémát, a mesterséges intelligencia alapú robot képes az elmondottak alapján megérteni a telefonáló szándékát, és a lehető leggyorsabban ahhoz a szakértőhöz irányítja a hívást, aki kompetensen segíteni tud a megoldásban.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek