Aktuális

Verekedett a kijárási korlátozás alatt, most negyedmilliót fizethet az esztergomi férfi

Bors

Létrehozva: 2020.11.24.

Kijárási korlátozás alatt verte meg a rászóló utcabelijét egy esztergomi férfi, aki most alaposan átgondolhatja tettét, ugyanis nem kevesebb, mint negyedmillió forintra büntették meg.

Forrás: Pexels.com

Vélhetően ezután kétszer is meggondolja, mit is tesz az az esztergomi férfi, aki drágaán megfizetett egy verekedésért. A férfi ugyanis alaposan bepiálva és óbégatva vonult végig még áprilisban az utcán, méghozzá a kijárási korlátozások kellős közepén. Az egyik ottlakó rá is szólt, hogy hagyja abba a hangoskodást, és ha már kijárási korlátozás van, menjen szépen haza. 

Ez persze az óbégató részegnek csak olaj volt a tűzre, és a vita közben leütötte a rászóló férfit, amit azonban rögtön kiszúrt három másik szomszéd, és a sértett segítségére siettek. Így az agresszor már őket sem kímélte, és lökdösődni kezdett velük is, mire rendőrt hívtak. 

Bár az utcabeliek csak könnyebben sérültek, ezért nem kérték a férfi megbüntetését, a kijárási korlátozás megszegéséért a rendőrök azonnal kiszabták rá az 50 ezer forintos büntetést, az ügyészség pedig most 200 ezer forinttal megtoldotta azt - tudta meg a Deltahírek. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek