Aktuális

Hoppá! Földönkívüliektől származó rádiójelet fogtak a tudósok

Bors

Létrehozva: 2020.12.21.

Forrás: AFP

A Naphoz azaz a hozzánk legközelebbi csillag, a Proxima Centauri irányából érkező rádiójeleket észleltek a földönkívüli élet nyomai után kutató csillagászok. A Guardian azt írja, hogy a jeleket a tavaly áprilisban és májusban Breakthrough Listen nevű projekt keretein belül szűrték ki az ausztráliai Parkes teleszkóppal és idáig elemezték őket.

Azt, hogy pontosan mi állhat a jelek mögött, még vizsgálják. A jelsugarat ugyanis 982 megahertzes tartományban észlelték, ám ezen a hullámhosszon nem igazán kommunikálnak olyan földi eredetű eszközök, mint a műholdak. Így a jeleket vagy valamilyen természeti folyamat gerjesztette, de könnyen lehetséges, hogy mivel a frekvenciái váltakoznak, egy élhető zónában lévő exobolygóról is származhatnak.

Ez az első komoly jel az úgynevezett Wow!-jel óta, amely egy rövidhullámú adás volt, és az ohiói Big Ear obszervatórium rádióteleszkópja fogott be 1977-ben.

Igencsak nagy annak az esélye, hogy egy idegen civilizáció szeretné velünk felvenni a kapcsolatot. Olyan régóta kutatunk már utánuk, hogy lehet, már az ajtónkon kopogtatnak, és a hozzánk legközelebbi csillagrendszerből üzennek nekünk.

– nyilatkozta Lewis Dartnell, a Westminsteri Egyetem asztrobiológusa, aki szerint olyan döbbenetes felfedezést tettek, ami idővel akár azt is bizonyíthatja, hogy az embereken kívül is létezhetnek a világűrben értelmes civilizációk.

A Breakthrough-projekt ügyvezető igazgatója, Pete Worden azonban figyelmeztetett, 99,9 százalékban biztosak lehetünk abban, hogy valamilyen emberi eredetű háttérsugárzásról van szó, hiszen az űrben is rengeteg emberi eszköz kering, de még mindig van rá némi esély, hogy mégiscsak idegenek próbálnak velünk kommunikálni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek