Aktuális

Ilyet még biztosan nem láttak: Három traktort úsztattak fényárba Attiláék – fotók

Bors

Létrehozva: 2020.12.23.

Amíg mások a házukat vagy a kocsijukat rakják tele különböző karácsonyi fényfüzérekkel, addig a Vas megyei Nárain élő Putz Attila három traktorját díszítette fel a színes égősorokkal.

Csodájára járnak az emberek a Nárai nevű település Petőfi és Árpád utca kereszteződésében parkoló traktorainak. A Putz Attila gazda udvarán álló, kivilágított traktorok egyéb programok, látványosságok híján szinte zarándokhellyé váltak a Vas megyei faluban.

– A 15 éves lányom és a 12 esztendős fiam ötlete volt az egész, amire a mezőgazdaság szeretete miatt természetesen rögtön rábólintottam. A három közül az egyik napi használatban van, de így, kivilágítva is tökéletesen működik – mesélte örömmel a Borsnak Attila.

A 46 éves családfő elárulta:

rengetegen imádják a környéken a kivilágított traktorokat, a látogatók pedig forralt bort és szaloncukrot is kapnak tőlük a helyszínen.

– Összesen körülbelül 24 darab fényfüzér lett felhasználva, de a házra már nem jutott egy darab sem. Azt egyébként is sokkal többen csinálják, de feldíszített traktorokról még nem hallottam – nevetett a férfi.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek