Aktuális

Még mindig nem tudja, mit fogadjon meg az új évre? Mutatunk néhányat, amit garantáltan meg tud csinálni!

Bors

Létrehozva: 2021.01.02.

Forrás: Pexels

Sokak számára nem úgy alakult a 2020-as év, ahogyan azt eltervezték, ezért jóval nagyobb lelkesedéssel igyekeznek hozzáállni az idei évhez. 2021-ből sem maradhatnak ki az idei fogadalmak, de ahogyan azt az elmúlt hónapok is üzenik: alaposan át kell gondolni a jövőre tartogatott terveinket. 

Ha ön is azok közé tartozik, akik sikeres fogadalmat tennének az új évre, azonban még most sem tudja, mi lesz az, mutatunk néhányat, amelyet biztosan sikerül megvalósítani.

1. Gardróbfrissítés

Nem kötelező minden nap teljesíteni valamit, elég, ha egy-egy hasznos cselekedettel tudjuk le a fogadalmat. Szabadítsunk fel néhány órát egy kevésbé dolgos napon, és megunt, régóta nem viselt, ugyanakkor még jó állapotban lévő ruhadarabjainkat ajánljuk fel jótékony célokra! Ezzel nemcsak hely szabadul fel a ruhásszekrényben, még a jó ügy mellé is állhattunk.

2. Alakítsuk a napirendünket kicsit másképp

A 2020-as év sokunkat rengeteg dologra ébresztette rá, de a legfontosabb tanulság talán mégis az volt, hogy érdemes gyakrabban felkeresni egy-egy távolabb élő, idősebb rokonunkat. Jelöljünk ki egy napot minden héten, amikor egy ilyen személyt felhívunk, vagy csak küldünk neki egy-két kedves üzenetet, de megfelelő egészségügyi állapot esetén meg is látogathatjuk őt.

3. Igyunk több vizet

Örök téma a megfelelő vízfogyasztás, amit időről időre megfogadunk, ám valahogy mégsem sikerül betartani. Legyen ez az év az egészség éve: okoseszközeinkkel már könnyedén emlékeztethetjük magunkat a rendszeres vízfogyasztásra. Nincs több kifogás!

4. Olvassunk el havonta egy könyvet

Ha már az egészségnél tartunk: a mentális egészség sem elhanyagolható. Az olvasás segít enyhíteni a szorongást, a stresszt, amivel lássuk be, volt bőven dolgunk mostanában. Ha pedig elalvás előtt a telefon képernyője helyett is az könybet választjuk, még az pihenés is jobban fog menni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek