Aktuális

Enni sem tudok! – Pokoli fájdalmak gyötrik a mulatós sztárt

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.02.17.

Élete egyik legfájdalmasabb időszakához ért a mulatós zene élő legendája. Kadlott Károly egy komoly orvosi beavatkozásra szorul, de bízik benne, ha túl lesz rajta, könnyebb és boldogabb lesz az élete.

Soha nem élt még át a mostanihoz fogható szenvedést Kadlott Károly. Az énekes a Borsnak elárulta: egy hosszas fogorvosi beavatkozáson kell átesnie.

Tegnap több fogamat kihúzták, most alig bírok beszélni. Még újabbakat kell eltávolítani, mert az orvos szerint túlságosan kockázatos lett volna egyszerre mindet kioperálni. A műtét közben szerencsére semmit nem éreztem, mert injekciót kaptam, de amikor a hatása elmúlt, azt hittem, megőrülök

- mondta lapunknak az énekes, és hozzátette: hamarosan elkészítik a fogpótlását, de van olyan foga is, amelyik esetében csak gyökérkezelésre van szükség.

Most tele van vattával a szám, enni sem tudok, és gyógyszer nélkül nem tudnám a fájdalmat kibírni. Így is kínlódok - nyöszörgött az előadóművész, és kifejtette: a beavatkozások már időszerűek voltak.

Tulajdonképpen a járvány jótékony hatása, hogy a fellépéseim hiányában most van időm fogorvoshoz járni. Színpadi ember vagyok, fontos a megjelenésem, és persze a fogak az egészségem miatt is fontosak - fejezte be az énekes.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek