Aktuális

Jó hír: másodperceken belül eredményt mutathat a szondás koronavírus-teszt

Bors

Létrehozva: 2021.02.12.

Az újfajta tesztet a lengyelek fejlesztették ki.

Forrás: Shutterstock

Az azonnal, szinte másodperceken belül eredményt mutató, az alkoholszondához hasonló koronavírustesztet Lengyelországban fejlesztették ki, a napokban pedig be is mutatták Andrzej Duda lengyel elnök jelenlétében - írta a Metropol.

Közel lehet a tömeggyártás

A hatalmas újítást jelentő tesztet a délkelet-lengyelországi Zaczernie községben hozták létre, itt van a fejlesztő cég székhelye is. Az elnök hangsúlyozta, hogy bár a klinikai vizsgálatok még hátravannak, reménykednek a mihamarabbi tömeggyártásban.

könnyű lesz használni

Előzetes információk szerint a tesztet igencsak könnyű lesz használni, az ugyanis kísértetiesen hasonlít egy alkoholszondához, amibe elég lesz belefújni, és 10 másodpercen belül már meg is kapjuk az eredményt.

A fejlesztő cég elnöke elárulta: a szonda használata olyan egyszerű lesz, hogy külön felkészítés sem szükséges hozzá, tömegesen lehet majd alkalmazni üzemekben, munkahelyeken, reptereken vagy állomásokon.

- Reméljük, hogy a termék világszerte megkönnyíti majd az emberek életét a járvány idején - adott hangot reménykedésének Duda. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek