Aktuális

Megölt karcagi édesanya – Lelopták a sírról Marianna nyakláncát

Bors

Létrehozva: 2021.02.02.

Elképesztő gyalázat! Két héttel ezelőtt vettek végső búcsút attól a 24 éves karcagi nőtől, akit de­cember 22-én gyilkolt meg a volt barátja, de a nyughelyét egy sírrabló máris megtalálta.

Mint megírtuk, a 38 éves B. Attila karácsony előtt két nappal azért utazott Karcagra, hogy kibéküljön Ma­riannával, de összevesztek, és a férfi egy hirtelen mozdulattal, a vita hevében megfojtotta a nőt. A gyilkosság idején a szomszéd szobában tartózkodtak az áldozat 3 és 7 éves gyermekei – róluk azóta az anyai nagymamájuk, Éva gondoskodik a saját 6 és 10 éves gyermekei mellett. Először a nagyobbik fiúnak árulták el, hogy édesanyjuk meghalt, ám most már a kisebbik is tudja.

A gyerekek minden egyes nap kilá­togatnak a temetőbe a nagymamájukkal.

A lányom gyermekeinek, a 3 éves Vendelnek és a 7 esztendős Rubennek én lettem a gyámja. Szerencsére a körülményekhez képest jól vannak, de elképzelhető, hogy majd a későbbiekben fog kijönni rajtuk ez az egész trauma, ezért a napokban egy pszichológus is fog velük beszélni és foglalkozni. A búcsúszertartáson nem vettek részt, de azóta minden egyes nap viszem őket a temetőbe. Tudják, hogy az édesanyjukkal sajnos már csak ott „találkozhatnak”. Köszönnek és üzennek is neki mindig, miközben gyújtunk érte egy-egy gyertyát. Majdnem megszakadt a szívem, amikor a nagyobbik gyermeke nemrég azt mondta a sírnál: „bár ne haltál volna meg, édesanyám” – mesélte a Borsnak Lázók Éva.

Mint mondta, a szertartás utáni napokban Marianna sírjához kihelyezett fényképére valaki akasztott egy gyönyörű nyakláncot, amibe egy szív mellé a nevének kezdőbetűjét gravírozták bele, de a minap rejtélyes módon nyoma veszett.

Nem tudom, hogy kitől kaphatta szegény, de valamelyik nap eltűnt. Felháborítónak tartom, hogy a lányom sírhelyét valaki meglopta, nagyon remélem, hogy valamilyen úton módon visszakerül a lánc – tette hozzá Éva.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek