Aktuális

Ezen a hétfőn vitték a virágot, mint a cukrot!

Hu-Zo

Létrehozva: 2021.03.08.

Nemcsak a virágárusok, de a férfiak is örültek annak, hogy tegnap nyitva lehettek a virágüzletek. Csokival pótolták volna a nárciszt.

A virágárusok éves forgalmuk legnagyobb részét Valentin napon, nőnapon és az anyák napján bonyolítják le. Idén kis híján csődöt jelenthettek volna, de a szigorú boltbezárást esetükben egy nappal későbbre halasztották. A forgalmuk pedig bizonyította, hogy jó döntés volt.

Sidó Adrienn virágbolt tulajdonos is nagyon örült a lehetőségnek, így nem maradt a nyakán az előre berendelt áru.

Minden virágos készült a nőnapra. Már csütörtök reggel nyolckor megvásároltunk mindent és 11-kor jött a hír a hétfői zárásról. Akkor nagy gondolkodás kezdődött, hogy mi legyen. Nem számítottunk rá, hogy mégis kinyithatunk, de minden jóra fordult

– mondta a Borsnak Adrienn.

Sok vevő jön, és mindent keresnek.

Főleg a tavaszi virágok kelendőek: tulipánok, a cserepes virágok, és a nárcisz. A rózsát és a szegfűt is szeretik, utóbbiból a különleges színűek fogják meg a vásárlókat. Azt tapasztaljuk, hogy ebben az évben a munkahelyi kolléganők felköszöntésére csak körülbelül 20 százalékban vásárolnak virágot, aminek az oka az otthoni munkavégzés. De sokan bízzák magukat a virágkötőkre. Ami nálunk áthidaló megoldás lehet, az az online vásárlás, mivel az engedélyezett, aki tud élni fog a lehetőséggel. A dobozos rózsák például kelendőek. Amit ma nem tudunk eladni, azt elszállítjuk, és vannak olyan nagy csokraink is, amik maradandóak és nem mennek tönkre a két hét alatt - mesélte Adrienn.

Joós István, a Magneoton kiadó vezérigazgatója idén a családjának vásárolt virágot: 

– A feleségemnek, a lányomnak és az unokámnak. Az utóbbinak gondoltam, hogy veszek valamilyen macis virágot, de aztán”csak” egy helyes kis cserepeset vettem. Nem lett volna korrekt, ha egy nap híján a virágosok nem nyithattak volna ki a nőnapra. Ez a virágosok és a férfiak számára is így korrekt. A kolléganőknek eddig minden évben virágcsokrot tettem az asztalukra, de most home office-ban vagyunk, úgyhogy személyre szóló versírásra szántam el magam, azt fogom elküldeni nekik.

Koppány közel tízezret hagyott a boltban: 

– Vettünk virágot a nejemnek, a két lányomnak és a szomszéd néninek. Az egész együtt 8500 forintra jött ki, de fontos volt, hogy most vásárolhattunk, és nem kellett egy nappal előbb.

Tamás csokival helyettesítette volna a növényeket: 

– A feleségemnek és a két lányomnak vettem virágot. Ha nem lettek volna nyitva a boltok, akkor csokit kapott volna mindenki. Ezek most így együtt 5000 forintba kerültek. Mindenki örülni fog neki.

Zsolt a legjobb barátnőjét lepte meg:

– Az igazat megvallva nem számítottam rá, hogy kinyithatnak a virágosok, de ez így jobb. A legjobb barátnőmnek vettem virágot. Tudom, hogy örülni fog neki. Enélkül édesség jöhetett volna szóba.

János kétféle szépséggel indult haza:

– A feleségemnek vettem virágot. Reméltem, hogy kinyithatnak. Vízi ambrust és szegfűt vettem. Megfordult a fejemben lehetőségként csoki is, de ez így jobb. Lesz öröm!

Árpád orchideát választott:

– Készültem rá, hogy vásárolhatok virágot. Egy régebbi barátnőmet fogom meglepni vele, akit régóta ismerek. Az orchidea a kedvenc virága, ezért választottam ezt. 3500 Ft-ba került, és 5000 forintig is elmentem volna, ha olyat látok, de ez most az utcai árusnál megtetszett. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek