Aktuális

Tisztázták a szakemberek: itt az igazság a brit mutánsról!

Bors

Létrehozva: 2021.04.16.

<p style="margin-left:.75pt;">Félreértésen alapultak azok a sajtóhírek, amelyek szerint csak fertőzőképesebb, de nem halálosabb a koronavírus brit variánsa – hívják fel a figyelmet a szakemberek. Kiemelik: a brit mutáns okozta megbetegedés bizonyítottan 60%-kal nagyobb eséllyel végződik halállal, mint az eredeti vírus, ez pedig azért van, mert agresszívebben támadja a tüdőt.

Forrás: AFP

A Lancet című külföldi, szakmai folyóiratban jelent meg egy cikk a napokban, amelyben arról írnak: azok körében, akik kórházba kerülnek a brit variánssal és az eredeti koronavírussal, hasonló arányban történik halálozás. A szakemberek szerint ebből következtettek a sajtóorgánumok – helytelenül – arra, hogy egyáltalán nem veszélyesebb ez a mutáció. 

Számos kutatás született

A brit variáns fertőző- és megbetegítő képességéről számos tanulmány született már. Ezekhez nyúltak vissza a KOVIDŐK nevű, a legnagyobb közösségi oldalon futó tájékoztató csatorna szakemberei is. Dr. Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Járványmatematikai modellező és epidemiológiai elemző munkacsoportjának munkatársa hívta fel a figyelmet az óriási tévedésre, miszerint a Lancet folyóirat cikkét félreértelmezték.  

Fontos a kórházba kerülés aránya

Dr. Röst Gergely magyarázatában elmondja: az, hogy a kórházban fekvők közül mennyien hunynak el, önmagában nem mond semmit.

A teljes képhez ismerni kell a kórházba kerülési arányt is, ami a brit mutáns tekintetében sokkal rosszabb, mint az eredeti vírus esetében. Akit ugyanis a brit mutáns fertőz meg, az 60%-kal nagyobb eséllyel kerül kórházba. Ez pedig teljesen egybevág a többi, megfertőződést és halálozást mérő módszerrel – ezek egyébként szintén 60%-kal nagyobb halálozási arányt mutatnak a brit variáns javára. A szakember ezek alapján kijelenti:

a sajtóhírek abszolút a Lancet tanulmány félreértésén alapultak, tehát továbbra is az a tudományos konszenzus, hogy mintegy 60%-kal halálosabb a brit variáns. 

A virológus is egyetért

– Az, amit mi brit mutánsnak tekintünk, az egy olyan többszörösen mutálódott vírus, amelyik pontosan azért emelkedett ki a többi közül, mert valamiért erősebb az eredetitől. És míg az eredeti 8-10 nap alatt nagyjából 2,5 személyt fertőz meg, addig a brit akár 4-et is - mutatott rá Tóth Sándor virológus.


Agresszívebben támadja a tüdőt

A víruskutató a Borsnak azt is alátámasztotta, hogy a brit variáns nem csak fertőzőképességében más, mint az eredeti vírus.
A brit variáns jóval agresszívebben támadja meg a tüdőt, ennek következtében a tüdőgyulladás eredetű halálozások száma sokkal magasabb a brit variánssal megfertőződöttek között. Az, aki ezt a változatot elkapja, nagyobb eséllyel kerül lélegeztetőgépre és hal meg – vázolta a tényeket Tóth Sándor, aki szerint a jelenlegi oltások mindegyike véd az említett variánssal szemben.


– Szerencsére továbbra sincs olyan mutáció, ami ellen az összes eddigi vakcina hatástalan lenne. Az eddigi variánsok közül a legellenállóbb a dél afrikai, amellyel szemben a legtöbb oltóanyag csökkent hatékonyságú. A kínai vakcina elméletileg ez ellen is hatékony, hiszen nem csak a tüskefehérje ellen, hanem a többi fehérje ellen is termel ellenanyagokat – zárta a virológus.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek