Aktuális

Szabó Erika készen áll az anyaságra

Bors

Létrehozva: 2021.04.22.

A színésznő hisz benne, hogy a dolgok, amire vágyunk, mindig a megfelelő időben érkeznek meg az életünkbe.

A színésznő és a testvére nem csak az üzleti ügyekben értenek egyet: annyira erős közöttük a kötelék, hogy tavaly néhány hét különbség­gel mondták ki a boldogító igent, sőt a lánykérést is ugyanar­ra az időszakra időzítették a sógorok.

A férjem és az öcsém megbeszélték, hogy egy évvel az esküvő előtt teszik fel a nagy kérdést. Az egybekelésünk éve pedig a véletlen műve. Az öcséméknek már van egy kislányuk, aki tavaly töltötte be a három évet. Úgy döntöttek, hogy akkor házasodnak össze, amikor az unokahúgom már elég nagy lesz ahhoz, hogy ő is élvezze az ünneplést – meséli Erika a ma megjelent hot! ma­gazinban.

A lakodalom végül fantasztikusra sikerült, százhúsz fős násznéppel, még az eső sem zavarta őket.

Jó esküvőt akartunk, nem tökéleteset. Az étel és a tánc volt a fontos, magam is nagy barátja vagyok a gasztronómiának – mondja a lapban a feleség, aki azt is elárulja a magazinban, hogy már készül az anyaságra.

A dolgok, amikre vágyunk, mindig megfelelő időben érkeznek meg az életünkbe. A baba dönti el, hogy mikor szeretne a családunkba születni, mi pedig várjuk nagy szeretettel.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek