Aktuális

Szerelmét és anyósát vitte halálba a férfi Bács-Kiskunban – egy 11 éves lány átélte a családi tragédiát

Bors

Létrehozva: 2021.05.19.

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset okozása miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019. október 4-én a 44-es főúton, Tiszaug közelében szabálytalanul előzve balesetet okozott, ami miatt két utasa meghalt, a harmadik utas pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A férfi a tragédia napján, Tiszaug közelében, a 44-es számú főúton Lakitelek irányába kocsit vezetett, mellette utazott a barátnője, míg a hátsó üléseken a barátnő 11 éves húga és anyja ültek.

Egy jobbra ívelő kanyarban az egyenetlen, kátyús úttesten úgy kezdett előzni, hogy a szembejövő sáv nem volt kellő távolságban szabad.

88-94 km/h sebességgel hajtott, fékezni kezdett, de ennek ellenére 40-42 km/h sebességgel nekiütközött egy szemből jövő pótkocsis teherautó elejének.

A balesetben az anyósülésen utazó barátnő és édesanyja olyan súlyos sérüléseket szenvedtek el, hogy a helyszínen meghaltak.

A 11 éves lány és a sofőr 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedtek, biztosági övet használtak.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, miszerint előzni abban az esetben szabad, ha az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja – írja az Ügyészség.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Az ügyész végrehajtandó fogház, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek