Aktuális

Lakáshoz segíti olvasónkat a Bors nyereménye

Hu-Zo

Létrehozva: 2021.06.26.

Tökéletes helyre került a Bors ötmillió forintos fődíja. A nyugdíjas nagymama fiát szeretné lakáshoz juttatni.

Forrás: Dombóvári Tamás

A Bors tavaszi nyereményjátékának főnyereménye 5 millió forint volt. A nyertes egy Vác melletti kis községben él.

– Életemben talán ötször volt két találatom a lottón, azon kívül semmit nem nyertem – mesélte a Borsnak a rádi Czakó Imréné, Éva – Jó ideje előfizetője vagyok a lapnak, és szépen sorban az elejétől a végéig mindent elolvasok benne. Az eddigi nyereményakciókon is mindig lelkesen próbálkoztam. Most háromszor tíz matricát is visszaküldtem, hogy hátha sikerül, mert az esélyt meg akartam adni magamnak, annak ellenére, hogy korábban nem jött össze.

Ezért is okozott nagy meglepetést, amikor a postás hozott egy levelet, amin a feladóként a Bors szerepelt. Fogalmam sem volt, hogy mi lehet ez. Először azt gondoltam, hogy valami reklám anyag, de azért kinyitottam és legnagyobb meglepetésemre az volt benne, hogy nyertem ötmillió forintot. Nem hittem a szememnek, de amikor harmadszorra is elolvastam, kezdtem „elfogadni”. Mutattam a menyemnek is, de ő is értetlenül nézte, ahogy a fiam is. Biztos, ami biztos, azért visszaküldtem az adatlapot, amit ki kellett töltenem, hogy aztán meglátjuk, mi lesz. Most már bízom benne, hogy meg fog érkezni a nyeremény.

Nyertesünk 59 éves és egy éve januárban ment nyugdíjba. Egészségügyben dolgozott nővérként, és a járvány előtt két hónappal hagyta abba. Huszonöt éven keresztül segítette az orvosok munkáját és a betegek gyógyulását Vácon egy egyházi fenntartású kórházban. Gondolkodott, hogy esetleg visszamenne, de van négy unokája, akiket sokszor rábíznak, így másra nem marad ideje. Minden unoka érkezése nagy öröm volt az életében, így a velük foglakozás is természetes, és ezzel jól eltelnek a napjai.Mindenem megvan, ami fontos volt. Ezt a pénzt nem akarom utazásra, vagy valamilyen „felesleges” tárgyra költeni. És mivel a fiamék szeretnének lakást venni, mert ott náluk két pici gyerek is van, úgy döntöttem, ezzel a nyereménnyel őket fogom segíteni, és elképzelhető, majd hozzájuk költözöm – mondta a boldog nyertes.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek