Aktuális

Barát a javából: barátnője kamaszlányát vitte magával lopni az esztergomi nő

Bors

Létrehozva: 2021.06.03.

A nő korábban lebukott, ezért barátnője 13 éves kislányával lopatta el a holmikat.

Forrás: Ügyészség

A kocsi asszony pár napos üdülésre ruccant át esztergomi barátnőjéhez és annak 13 éves kislányához. Az egyik nap, amikor barátnője dolgozott, és az asszony együtt maradt a gyerekkel, kedvesen meginvitálta a kiskamaszt vásárolgatni egy helyi üzeltházba. Azonban a gyerek nem tudta, hogy anyja barátnőjének bizony aljas szándékai vannak. A gyereket ugyanis azért hívta magával, hogy rábeszélje a lánykát: segítsen neki lopni az áruházból.

Mikor odaértek, már felfedte a bevásárlótúra valódi okát, elmesélte, hogy korábban már lopkodott egy oroszlányi üzletből, de akkor lebukott, és rávette a kislányt, hogy most segítsen be neki. A páros így együtt indult el az áruházba, ahol egy rakat terméket emeltek el: a nő bizsukat, kézműves ollót, hajfestéket, filckészletet, kozmetikumot, nadrágot és felsőt nyúlt le, míg a gyerek a nő irányításával radírt, hegyezőt és nadrágot dugdosott a ruhája alá. 

Mindezt hiába, azt ugyanis nem tudták, hogy az üzlet személyzete már az elejétől fogva figyelemmel kísérte a lopkodást a kamerarendszeren keresztül, majd, ahogy befejezték a "vásárlást", meg is állították őket. A nőt végül a tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönre ítélték, továbbá kötelezték, hogy térítse meg a mindkettőjük által okozott kárt. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek