Aktuális

Majdnem belehalt a maszturbálásba egy férfi, csak kevésen múlott az élete – 18+

Bors

Létrehozva: 2021.07.24.

Annyira sokszor végzett önkielégítést, hogy az életét kockáztatta.

Forrás: Pixabay

Egy 51 éves japán férfit azt követően kezdte villámcsapásszerű fejfájás kínozni, hogy egyedülállóként rendszeresen önkielégítést végzett, majd annak rendje s módja szerint a csúcsra is ért – írja a Daily Star.

Maradandó károsodás

A mit sem sejtő férfi egy idő után hányni is kezdett, majd bement a kórházba, ahol

az orvosok megállapították, hogy sztrókot kapott.

A meg nem nevezett férfi ráadásul napjában többször is hódolt kéjes szenvedélyének, mely kis híján az életét követelte.

zavart tudatállapotban érkezett be hozzánk, és igen alacsony volt a vérnyomása

– mondta el Nagoya város egyetetemi kórházának egyik doktora, hozzátéve, hogy kollégáival egyetemben azonnal szélütésre gyanakodtak, el is végezték hát az ilyenkor szükséges CT-vizsgálatot.

Az életveszélyes típusú sztrókot egy, a férfi agyában elpattanó ér okozta,

melyet követően a japán úriembernek két további hetet kellet kórházban töltenie, utána viszont tökéletes állapotban távozhatott az intézményből.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek