Aktuális

Utazókofferben szállította haza párja darabjait Szilvia: Napvilágra kerül a darabolós gyilkos vallomása - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.10.07.

<p>Utazókofferben szállította haza párja darabjait Szilvia, kiderülhet, miért ölte meg párját. Folytatódik a brutális emberölés tárgyalása, ahol a vádlottak vallomásából számos dologra fény derülhet.</p>

Forrás: police.hu

Újra bíróság elé kell állnia annak a nőnek, akinek brutális gyilkosságáról a Bors is beszámolt. A vád szerint 2019. február 24-én hajnalban, egy bécsi lakásban több késszúrással megölte egyébként erőszakos élettársát, majd

a holttestet feldarabolva, utazókofferekben, bérautóval Magyarországra szállította.

A holttest eltüntetésében a vádlott édesanyja is segített, a maradványokat sósavban feloldották, amihez a helyi kisboltban vásároltak anyagot.

Ezután a testrészeket egy öntözőcsatornába dobták, Jászalsószentgyörgy határában talált rájuk két kamaszfiú.

A zsaruk ekkor kezdtek nyomozni, hamarosan pedig el is jutottak a helyi kisboltig, innen pedig az ipari anyagon keresztül hamar rendőrkézre került a páros.

Úgy tudjuk, a férfi nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, és többször is bántotta Szilviát. 

A nőt előre kitervelten elkövetett emberöléssel, édesanyját pedig bűnpártolás bűntettével vádolja az ügyészség. A pénteki tárgyaláson előreláthatóan a vádlottak nyomozati szakban tett vallomásainak ismertetésére kerül sor.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek